Ma Karácsony névnap van.
2025. 12. 25., csütörtök
Székesfehérvár most: 0°C, enyhe havazás

Február 7-ig jelentkezhetnek a diákok a XV. Fehérvári Versünnepre

Legyen szó szerelemről vagy szakításról, boldogságról vagy szomorúságról, a versek megnyugvást, erőt adnak. Nem csak a vers hallgatójának, de az előadójának is. Talán ezért is olyan kedvelt a Fehérvári Versünnep, amelyre immár tizenötödik alkalommal, február 7-ig jelentkezhetnek a 9-13. osztályos diákok. A zsűri elnöke ezúttal is Kubik Anna, Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes művész lesz.

A Fehérvári Versünnepet 2010-ben hívta életre a Fehérvár Médiacentrum azzal a céllal, hogy a versmondásban tehetséges fiatalok megmutathassák magukat, előadóképességüket, így a kezdeményezés utat mutathat, segíthet a tehetségek kibontakozásában. A tehetséggondozó programhoz már a kezdetek óta szorosan illeszkedik a Székelyföldi Verstábor, ahol a Fehérvári Versünnep résztvevői mellett Kárpátaljáról, Vajdaságból, Felvidékről és a vendéglátó Székelyföldről is érkeznek fiatalok. A tábor az alapító emlékére 2016 óta Varga Sándor nevét viseli. A székesfehérvári verses tehetségkutatón az elmúlt években sok száz tehetséges diák vett részt, és idén is nagy érdeklődésre számítanak a szervezők. A két fordulóból (döntő és válogató) álló megmérettetésre 2025. február 7-ig jelentkezhetnek a fiatalok, a verseny a február 15-i válogatóval kezdődik, a döntőt pedig április 12-én rendezik meg. A XV. Fehérvári Versünnep fővédnöke Spányi Antal megyés püspök, valamint dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere. A zsűri elnöke ezúttal is Kubik Anna lesz, a zsűri tagjai pedig Závodszky Noémi, a Vörösmarty Színház színművésze, Jakubek Tiborné, a Szent István Hitoktatási és Műveldődési Ház igazgatója (a Székesfehérvári Egyházmegye képviseletében), Bobory Zoltán költő, író, előadóművész, valamint Vakler Lajos Penna Regia-díjas újságíró, a Fehérvár Médiacentrum szerkesztő-riportere.
A versenyre – ami része a Fehérvár Médiacentrum társadalmi felelősségvállalási programjának – azok a 9-13. osztályos diákok jelentkezhetnek, akik a 2024/25-ös tanévben székesfehérvári középfokú oktatási intézmény tanulói, vagy a Székesfehérvári Egyházmegye valamely középfokú oktatási intézményében tanulnak. Az is jelentkezhet, aki más település középfokú oktatási intézményének tanulója, de székesfehérvári állandó lakóhellyel rendelkezik. A részvétel feltételeit, a jelentkezéshez szükséges űrlapokat, valamint a versennyel kapcsolatos legfontosabb információkat a www.versunnep.hu honlapon lehet megtalálni. A jelentkezéseket személyesen, postai úton (Fehérvár Médiacentrum Kft. 8000. Székesfehérvár, Szent Vendel u. 17/A), vagy online, a versunnep2025@fmc.hu e-mail-címre kell eljuttatni a szervező Fehérvár Médiacentrum Kft-hez. A Fehérvári Versünnep korábbi győztesei: Tóth Melitta (2010)Pruma Nikolett (2011)Krär Edina (2012)Gombó Viola Lotti (2013)Bukosza Zita (2014)Hajdú-Sobor Csaba (2015)Börcsök Olivér Benjamin (2016)Marth Fruzsina (2017)Baráth Eszter Adrienn (2018)Kneifel Nóra (2019)Farkas Eszter (2022)Farkas Angéla (2023)Borbély Levente Miklós (2024)

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.