A város általános iskolái február második hetétől újabb programokkal várják a nagycsoportos óvodásokat és szüleiket. A gyerekeket játékos, farsangi hangulatú foglalkozásokkal, a szülőket pedig tájékoztatókkal és iskolai bemutatókkal készítik fel a tanévkezdésre.
Február 9-én, hétfőn 16 órától a Tóvárosi Általános Iskola tornatermében mozgásos programokkal várják a kicsiket, míg 17 órától a Felsővárosi Általános Iskolában farsangi délutánon vehetnek részt a Csibecsalogatóba látogatók.
Február 11-én, szerdán 9 órától a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda épületében mozgáskotta- és sakkbemutató nyílt órákon keresztül ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A nagycsoportos óvodásokat és szüleiket a 9 órakor kezdődő Bóbita foglalkozásokra invitálják.
Ugyanezen a napon 16:30-tól a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában farsangi délutánt tartanak, ahol a gyerekek jelmezben érkezhetnek.
Szerdán 17 órától a Fehér Vár Waldorf Általános Iskola nyitja meg kapuit a Csengő-szó iskolanyitogató keretében, ahol a résztvevők betekintést nyerhetnek a Waldorf-pedagógia mindennapjaiba és a közösség életébe. A harmadik alkalom témája: Művészetekkel nevelünk.
Február 12-én, csütörtökön délelőtt a Széna Téri Általános Iskolában nyílt tanítási órákat tartanak.
A Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola korábban többször is hirdetett nyílt napokat, de mivel a február 9–11. és 16–18. időpontok már beteltek, pótalkalmakat szerveznek. Február 23-án, hétfőn a 4.a és 4.c, február 24-én, kedden pedig a 4.b osztály első két tanóráján vehetnek részt a szülők. A nyílt órákon való részvételhez előzetes telefonos regisztráció szükséges a 22/504-515 telefonszámon.