Ma Dezső névnap van.
2026. 05. 23., szombat
Székesfehérvár most: 25°C, borús égbolt

Fehérvári Versünnep: elődöntő szombaton, negyvenhárom fiatallal

Negyvenhárom diák jelentkezett az idei, immár XV. Fehérvári Versünnepre. Az elődöntőt február 15-én, szombaton délelőtt tíz órától tartják a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Az esemény nyilvános, minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.

A Fehérvári Versünnepet 2010-ben hívta életre a Fehérvár Médiacentrum azzal a céllal, hogy a versmondásban tehetséges fiatalok megmutathassák magukat, így a kezdeményezés segíthet a tehetségek kibontakozásában. A szervező Fehérvár Médiacentrum együttműködő partnerei Székesfehérvár Önkormányzata és a Székesfehérvári Egyházmegye mellett a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház, valamint a Vörösmarty Színház és a Szent István Király Múzeum, a rendezvény fő támogatója pedig a SZÉPHŐ Zrt. A tizenötödik alkalommal meghirdetett versenyre – amelyre 9-13. osztályos diákok jelentkezhettek – ismét szép számmal érkeztek nevezések, így a szombati elődöntőn összesen negyvenhárman mérhetik össze tudásukat. Az idei évben is számos intézményből érkeznek majd a diákok, így a Ciszterci Szent István, a Teleki, a Tóparti és a Vasvári Gimnáziumból, a Deák Ferenc, az I. István és a Széchenyi István Műszaki Technikumból, valamint a Gorsium, a Kodolányi, a Lánczos Kornél és a Szent Imre Gimnáziumból is. A XV. Fehérvári Versünnep fővédnöke Spányi Antal megyés püspök, valamint dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere. A zsűri elnöke ezúttal is Kubik Anna lesz, tagjai pedig Závodszky Noémi, a Vörösmarty Színház színművésze, Jakubek Tiborné, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház igazgatója (a Székesfehérvári Egyházmegye képviseletében), Bobory Zoltán költő, író, előadóművész, valamint Vakler Lajos újságíró, a Fehérvár Médiacentrum szerkesztő-riportere. A tehetséggondozó programhoz kapcsolódik indulása óta a Székelyföldi Verstábor, ahol a Fehérvári Versünnep résztvevői mellett Kárpátaljáról, a Vajdaságból, Felvidékről és a vendéglátó Székelyföldről is érkeznek fiatalok. A tábor az alapító emlékére 2016 óta Varga Sándor nevét viseli. A XV. Fehérvári Versünnepre, amely szombaton tíz órakor kezdődik a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban, minden érdeklődőt szeretettel vár a szervező Fehérvár Médiacentrum!

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.