Ma Dezső névnap van.
2026. 05. 23., szombat
Székesfehérvár most: 24°C, borús égbolt

Fekete Laci Fehérváron búcsúzik

Megnyert mindent amit az erősemberek sportjában meg lehet, sokszoros világbajnok, világcsúcstartó és a doppingellenes sport élharcosa. Fekete László nevét a világ szinte minden táján ismerik, teljesítményét megsüvegelik.

Mivel nem messze Székesfehérvártól, a Veszprém megyéhez tartozó Ősiben született, nem csoda, hogy szereti és második otthonának tekinti a királyok városát. Ennek tükrében érthető, hogy több itt rendezett korábbi nagy versenye után itt is vonul majd vissza egy nagyszabású, világméretű viadal keretein belül. A minap éppen Fehérváron beszélt nekünk terveiről.Az örökös Toldi, a kőgolyó-emelés világrekordere, az ország egyik legismertebb arca október 2. és 4. között egy jelentős megmérettetésen vonul vissza a versenyzéstől, immár nem csak jelképesen, valójában is átadva a stafétát három fiának, akik méltóképp viszik tovább az ő gondoskodó menedzselése mellett.Fekete Lászlót 20 éve ismerem, egyenes, őszinte ember. Most azt mondja, 57 évesen lassan ideje a háttérbe vonulnia, hiszen hiába a bivalyerős alkat, a szervezet ebben a korban már nem képes csodákra. Büszke arra, hogy soha életében nem élt tiltott szerekkel, s ennek szellemében sikerült jó néhány éve saját világszervezetet is alapítania, a Natur Erősemberek Szövetségét, melynek versenyeire egyre többen neveznek, még úgy is, hogy gyakori és komoly doppingvizsgálatok vannak náluk, ami mutatja, hogy tisztul a sportág.A roppant erejű sportoló a teljes ismeretlenségből hozta fel Magyarországon (el)ismert szakággá az erősemberek sportját a 90-es évek közepétől konok, elhivatott, szisztematikus elszántsággal. Ezzel párhuzamosan -semmit sem erőltetve náluk- építette fel fiai karrierjét is. Elsőként Ifjabb Fekete László, a legidősebb fiú jelent meg a színen, majd öccsei, Ricsi és Miki is. Ma már mindannyian komoly erőt képviselnek, a szó legszorosabb értelmében.Laci bármennyire is nehezen vette rá saját magát, belátta, eljött számára a versenyektől való visszavonulás ideje. Úgy véli, nem is lehetne ideálisabb és érdemesebb helyszín az ő búcsúviadalára, mint Székesfehérvár.Néhány részlet vár még tisztázásra, de lassan el kell kezdenie a komoly szervezési munkát és saját maga, valamint családi csapata felkészítését. Nem lesz könnyű, de őt ismerve, minden időben és megfelelő módon készen áll majd.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.