Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE A Shakespeare-i „Lenni vagy nem lenni” kérdés kapújánál állunk, amikor a mai evangélium alap témáját halljuk. Jézus harminc évig élt csendben, visszavonultan Názáretben. Mindenki ismerte családját, rokonait. Egyszercsak útnak indul, és rövid idő alatt magára hívja az egész ország figyelmét a királytól és a főpapoktól kezdve a mély szegénységben élő tömegekig. Merész állításaival felborzolja hallgatói idegét; és nem tágít attól, hogy ő az igért megváltó, Istennek-Jahvénak fia.

Nem lehet közömbösnek lenni vele szemben, mert szavait, eszméit gyógyításokkal, halottak feltámasztásával, minden elképzelést felülmúló csodatettekkel igazolja.
És mégsem ismerik fel benne azt a messiást, akit évezredek óta várt az emberiség. Különösen nem falujában, Názáretben, ahol ácsként dolgozott. Még meg akarták kövezni is. Képtelenek voltak hinni neki és benne. Pedig a hit az egyetlen kulcs, amivel a hét pecséttel lezárt, lepecsételt Jézus-probléma zárát ki lehet nyitni. Ebben semmi sem változott: ma is erről van szó. Jézus itt él közöttünk;szembe jön velünk a legváratlanabb pillanatban, ahogy Jákob kútjánál történt a férfiakat cserélő vizet hordó szamariai asszonnyal, vagy a kiközösített leprásokkal a város szélén, vagy az őt üldöző és lova hátáról a földre zuhanó Saullal a damaszkuszi uton. I lyenkor kell megrendülve és imádattal felkiáltani:”Ki vagy, Uram”? A válasz mindig ugyanaz: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl”…. És erre mi is csak azt kérdezhetjük:”Mit tegyek Uram”? Ez a megtérés órája.