A Vox Mirabilis Kamarakórus tagjai számára nagyon fontos, hogy a határon túli kórusokkal szoros kapcsolatot ápoljanak, közös koncerteket tartsanak és segítsék őket, amiben csak tudják. A fehérvári együttes tagjai az Ipoly mentén is visszatérő vendégek, most a KOTA-díjas Szent Korona Kórus hívta meg őket Nemzeti Ünnepünkhöz kapcsolódóan.
Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Március 12-én, Ipolyságon a Nagyboldogasszony Plébániatemplomban megtartott hangversenyen nyolc nemzet tizenkét kortárs zeneszerzőjének hét nyelven előadott műveit énekelték. A koncertet a magyar hazáról szóló művekkel kezdték, ezzel kapcsolatban a kórusvezető kifejtette: „Nagyon örülünk, hogy Önök itt vannak, megtartották magyarságukat. Mi ezért hálával tartozunk!” Az est további részében a körülöttünk lévő világra, közösségeink helyzetére reflektálva a béke, annak óhajtása került a középpontba a zene nyelvén. Zemlényi Katica, a kórus karnagya elmondta: „A Vox Mirabilis Kamarakórus tagjai elkötelezettek az egyházi zene iránt. A zene akkor jó, ha a közönség öröme mellett Istenhez is szól, így olyan zenei darabok is kerülnek a repertoárba, amelyek illenek a szakrális térbe”. A szombati szentmisét követő hangverseny a lélek erősítése mellett a sorsfordítókkal teli hétköznapjaink nyugalmát is elhozta a közönség számára, akik hosszú percekig tartó álló tapssal köszönték meg a kórus hitvallását és a koncert végi közös éneklést. Vasárnap délelőtt az Ipolybalogon a Szent Miklós katolikus templomban énekeltek az ünnepi szentmisén, majd az Esterházy János-emlékév tiszteletére tartották meg ünnepi hangversenyüket, amit az ipolybalogi közönség szintén állva, hosszú percekig tapsolva köszönt meg. A szentmise és a koncert után koszorúzás következett nemzeti Ünnepünk alkalmából. Vasárnap délután Zemlényi Katica zenei továbbképzést tartott a mintegy 50-60 összegyűlt énekesnek, akik nagy lelkesedéssel és óriási figyelemmel tanulták az új műveket. Tervezik a további együttműködést, koncerteket és következő kórusműhelyt is. „ Felvidéken koszorúzni és énekelni március 15. alkalmából felemelő és egyben rendkívüli is, hiszen az ottani magyarok nagyon erősen maguknak érzik ezt az ünnepet. Példa ez számunkra, és bizony könnyes lett a szemünk, amikor együtt énekeltük a Himnuszt. Úgy érzem, mi többet kaptunk, mint amennyit adtunk.”