Ma Zénó névnap van.
2025. 12. 22., hétfő
Székesfehérvár most: 4°C, erős felhőzet

Férfi kosár: a Honvéd elleni győzelemmel kapaszkodik az Alba

Újabb létfontosságú csatát vívott – és ezúttal nyert meg – a Budapest Honvéd (Endo Plus Service Honvéd) ellen az Alba Fehérvár a férfi kosárlabda NB I/A-ban. Alejandro Zubillaga csapata sokáig szoros mérkőzésen jobb hajrájának köszönhetően 97-88-ra verte az egyre markánsabb produkcióval előrukkoló fiatal fővárosi alkulatot.

A találkozó első 10 perce kiegyenlített játékot hozott, többnyire a vendéglátóknál volt az előny, de a látogatók is magukhoz ragadták néhányszor 1-2 ponttal a vezetést, a 25-25-ös részeredmény abszolút reálisnak mondható. A folytatásban aztán jobban jött ki a lépés a Honvédnak, amely előbb 32-27-re, majd 44-36-ra lépett el, Freeman és Sokolovic tripláinak is köszönhetően. 51-42 után próbált kapaszkodni az Alba, hogy a nagyszünetre ne nyíljon tovább az olló. Ez össze is jött, Thomas utolsó pillanatban eleresztett trojkájával, így 51-45-ös Honvéd vezetésről folytatták a küzdő felek a félidei pihenőt követően. A harmadik negyedben alaposan összekapta magát a fehérvári gárda, Filipovity triplája és közelije után egy pontra feljött, de ekkor még Gatling, Filipovic és Sokolovic dupláival tartotta vezetését a budapesti egylet. 62-57 után újra Filipovity szerzett gyorsan öt pontot, majd Thomas vágott be egy távolit, s máris a hazai oldal állt jobban (65-63). Megint fordult a kocka, nem sokkal később már a Honvéd vezetett 69-65-re. Végül Vojvoda és Filipovity villant, így 75-72-es Alba előnnyel futottak neki a csapatok a végső 10 percnek.




A záró etapban előbb Philmore 4 pontjával 79-74-re módosult az állás, hogy aztán a Honvéd egy 8-0-ás szakasszal visszavegye a vezetést. 82-79 után Philmore újabb „ötösével” és Thomas közelijével 86-82-re ment a vendéglátó alakulat bő öt perccel a vége előtt. 90-88-ig zárkózott a piros mezes társulat, majd a legvégén Vojvodáék összeraktak egy csinos kis 7-0-ás etapot, eldöntve a meccs sorsát. A hazaiaknál Vojvoda 27, Philmore 20, Filipovity 19, Thomas 17, Medford 12 pontot termelt. Két fordulóval az alapszakasz zárása előtt az Alba 12 győzelemmel és ugyanennyi vereséggel a 8. helyen áll, éppen becsúszva a rájátszásba, de a körülötte álló három alakulat szombati eredményétől függ, hogy ott is marad-e, avagy lecsúszik ismét a 9. pozícióba. Ennél nagyobb probléma, hogy még két idegenbeli mérkőzése van hátra a kék-fehér gárdának, az egyik a veretlen Falco, a másik a 13. helyen álló, de jó passzban lévő PVSK vendégeként. Könnyen lehet, hogy egy győzelem nem lesz elég a rájátszáshoz, így kicsit a csodában is bízni kell. Főleg Szombathelyen, ahol április 5-én 18.00 órakor lép pályára a székesfehérvári csapat a címvédő Falco otthonában. (Fotó: Simon Erika)

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.