Ma Konstantin névnap van.
2026. 05. 21., csütörtök
Székesfehérvár most: 23°C, tiszta égbolt

FKC: hazai búcsú a kupától

Bár félidőben még 4 góllal vezetett, végül eggyel kikapott és kiesett a női kézilabda Magyar Kupa nyolcaddöntőjében az FKC. A fehérvári hölgyek egyik legnagyobb honi riválisuktól az Érdtől szenvedtek 28-27 arányú vereséget saját otthonukban. A találkozó a második félidőben a hazaiak visszaeső védekezésével dőlt el. Míg az első játékrészben csak 10, addig a másodikban 18 gólt kaptak, s ez végzetesnek bizonyult Bakó Botond vezetőedző együttese számára.

Az elején sokáig fej-fej mellett haladtak a felek, majd határozottabb támadójátékuk és jó védekezésük okán Kazaiék fokozatosan elléptek az érdiektől, a szünetre ez négy gólos hazai előnyt jelentett.A második játékrészben gyorsan 15-10 -re módosult az állás, ekkor kevesen gondolták volna, hogy 8 perccel később már egálra állnak a felek, majd a végéig már csak az érdiek vezetnek, pedig így történt. Az FKC első játékrészben még remekül működő védekezése lazult, Kiss Éva már nem csak a lábhoz lőtt labdákkal szemben volt gyakorta tehetetlen, miközben támadásban is több hiba csúszott. Az Érd is jobban játszott, mint az elején, így ezek összességében eredményezték továbbjutását.A legvégén háromgólos hátrányát egyre küzdötte vissza a Fehérvár, ám Tilinger 40 másodperccel a befejezés előtt értékesített hetese után már nem volt lehetősége az egyenlítésre, igaz, az sem lett volna elég, hiszen a szabályok szerint a döntetlen is a vendégeknek kedvezett volna.Az Érd bejutott a legjobb 8 közé, az FKC pedig készülhet a szombati (11.15, 18.00) Siófok elleni hazai rangadóra. Ahhoz, ha a végén valóban a felsőházba szeretne jutni, hoznia kellene azt a meccset a jó formában lévő, jelenleg 3. helyezett Balaton-partiak ellen.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.