Ma Karácsony névnap van.
2025. 12. 25., csütörtök
Székesfehérvár most: 2°C, szórványos felhőzet

FKSE: három bronzot nyertek a Turós-tanítványok a felnőtt ob-n

Hat versenyzőt indított az idei felnőtt ökölvívó országos bajnokságon a Fehérvár Küzdősport SE, s közülük hárman is a dobogó 3. fokára állhattak súlycsoportjukban: Hippeller Panna, Zsoldos Virág és Németh Zsolt. A részletekről a klub szakmai vezetője, kiváló trénere, Turós Arnold tájékoztatott:

„Idén 6 versenyzőt indítottunk a felnőtt ob-n és 3 bronzéremmel tértünk haza, ez nagyon jó eredmény. Hippeller Panna, Zsoldos Virág és Németh Zsolt egyaránt bronzérmet szerzett. Ez az év egy különleges évnek számít, mert Németh Zsolt idén belépett a felnőttek mezőnybe és rögtön eljutott az országos bajnoki dobogóig. Tudni kell róla, hogy ő nagyon tehetséges, de későn érő típus, amit már évekkel ezelőtt érzékeltem, ezért az utánpótlás versenyeken vigyáztam rá, többször fel kellett adnom a mérkőzéseket, de mindketten tudtuk, hogy ez felnőttben változni fog, viszont erre, hogy már elsőévesen beérik a gyümölcs, ezt nem gondoltam. Idén 9 mérkőzésből csak 2 veresége volt. Az ob-n is csak az Ukrán származású, de már Magyar színekben versenyző olimpikon, Philip Akilov állította meg.




Zsolti már 10 évesen elkezdte a boxot és a kezdetektől a felnőtt versenyzői korig jutott. Sárkeresztúron lakik és a Jáky József Technikumban, rendőrnek tanul. Nagyon tudatos, bátor ember. Mindig helyén tudta kezelni a kemény szituációkat. Minden korcsoportban indult és érmeket is nyert az országos, kiemelt versenyeken. Összességében nagyon örülök hogy ilyen lojális csapatom van. Egyesületünkre lojalitás a jellemző mert minden korcsoportban sajátnevelésű versenyzőket indítunk, és így is az Országos ranglista elején helyezkedünk el.”

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.