Ezúttal a „hóhért akasztják” a Viktória Pódium június 3-i rendezvényén, hiszen az estek főszervezőjét, dr. Szarvas József főorvost kérdezik majd a munkájáról és az életéről. Ugyancsak az est vendége lesz a népszerű cukrászmester, Damniczki Balázs is.
Június 3-án, azaz kedden 18 órától folytatódik a „keddcsináló kulturmix” alcímet viselő Viktória Pódium sorozata. Ezúttal a Köfém Nyugdíjas Férfi Kórus lesz a vendég Mihály György karnagy vezényletével, majd dr. Szarvas József, a rendezvény mozgatórugója, főszervezője ül át a másik székbe, azaz Csutiné Schleer Erzsébet most őt faggatja majd orvosi hivatásáról és életéről. Ugyancsak elfogadta a meghívást Damniczki Balázs cukrászmester is, akinek a süteményeivel, különleges fagylaltjaival is megismerkedhetnek majd az érdeklődők.
A Tüzér utcai rehabilitációs központban zajló rendezvény alapvetően ingyenes, jótékonysági jellegű, de adományokat szívesen elfogadnak a szervezők, a befolyt összeget a Mozgássérültek „Viktória” Rehabilitációs Alapítvány a Központ fenntartására költi.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők!