Ma Eszter névnap van.
2026. 05. 24., vasárnap
Székesfehérvár most: 25°C, tiszta égbolt

Friss szellem, aktív időskor

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület az Árpád-ház Programhoz csatlakozva immár harmadik alkalommal hirdetett szellemi vetélkedőt klubjai között. A 2013-as Szent István Emlékévben indított programon évről-évre több csapat jelentkezik. Az idei év döntőjét szeptember 25-én, pénteken 09.00 órától rendezik meg az elődöntőből bejutott legjobb hat csapat részvételével a Hiemer-házban.

Minderről sajtótájékoztató keretében számolt be Csetényi Attiláné, az egyesület elnöke, dr. Csurgai Horváth József, a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója és Fejes Rudolf, az egyesület titkára, a verseny koordinátora.
Könyves Kálmán király élete, udvari szokásai és kora, valamint az elmúlt év legfontosabb székesfehérvári eseményei szerepelnek annak a szellemi vetélkedőnek a kérdései között, amelynek döntőjét pénteken rendezik meg a Hiemer-házban. Az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület harmadik alkalommal hívta versenyre klubjait.Az Árpád-ház Programhoz kapcsolódva, együttműködve a Városi Levéltár és Kutatóintézettel idén Könyves Kálmán királyról kellett minél szélesebb ismeretanyagot összegyűjteni. Dr. Csurgai Horváth József, a kutatóintézet igazgatója elismeréssel szólt a versenyszervezők és a résztvevők felkészüléséről. Jó színvonalú, komoly, minőségi munkát végeznek a nyugdíjasok, hangsúlyozta az igazgató, majd hozzátette, reméli, a későbbiekben a fiatalabb generációt, az unokákat is bevonva folytatódik majd e vetélkedősorozat.Csetényi Attiláné, az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület elnöke a májusban lezajlott elődöntőről is szólva elmondta, a csapatoknak 10 képet kellett felismerniük, és válaszolniuk a feltett kérdésekre. Ezt követően pedig még 40 kérdés esetében a megadott három megoldás közül kellett kiválasztaniuk a megfelelőt. A csapatok magas szintű felkészülését mutatja, hogy a feladatokat átlagosan 75%-ot elérve oldották meg.A Hiemer-ház Báltermében szeptember 25-én, pénteken 09.00 órakor kezdődő döntőbe hat csapat került. Mint arról Fejes Rudolf, az egyesület titkára beszámolt, a döntő feladatai sokszínűek, játékosak lesznek, csapatra szóló és közösen megoldandó kérdésekkel. Különösen kiemelkedő részei lesznek a döntőnek a csapatok kiselőadásai Könyves Kálmán életéről, tetteiről.A döntő nyilvános, minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.