Ma Eszter névnap van.
2026. 05. 24., vasárnap
Székesfehérvár most: 21°C, borús égbolt

FurfangFeszt másodszor Kálmánnal, a kaméleonnal

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Hatvannál is több kreatív alkotó közreműködésével rendezik meg a II. Fehérvári FurfangFesztet október 4-én, vasárnap Székesfehérváron. A Jávor Ottó téren 10.00 órakor kezdődő, családoknak és amatőr alkotóknak szóló ingyenes programsorozatot színpadi produkciók, koncertek és fényfestés színesíti. A részleteket kedden délelőtt sajtótájékoztatón ismertették.

2014 októberének első vasárnapján több mint 3000 érdeklődő, nézelődő szórakozott és alkotott Székesfehérvár, sőt az ország egyetlen, tematikus, amatőr és hobbista kreatív embereknek szánt fesztiválján, a FurfangFeszten. Az egész napos rendezvényt számos helyi és megyei kézműves alkotó színesítette műhelyfoglalkozásokkal, de eljöttek az ország ismert kreatív arcai, bloggerei is – hangzott el az október 4-én, vasárnap a Jávor Ottó téren ismét megrendezendő, kifejezetten családbarátnak kitalált II. FurfangFeszt sajtótájékoztatóján.
Mint Szöllősi Attila, a szervező HírBeleBumm Szociális Szövetkezet ügyvezetője elmondta, idén több mint 60 alkotó tart önálló, illetve csoportos kreatív műhelyfoglalkozásokat a különböző hobbikézműves technikák iránt érdeklődőknek. Itt lesz többek között Takács Nóra, Czifra Ildikó, Szilvási Kata, Ónodi Károly, a FaSzik és még sokan mások. A napot koncertek, például a Los Andinos, a Zombori zenekar és az Ars Musica színesíti, de lesznek egyéb színpadi produkciók és fényfestés is.

A város támogatásával és dr. Cser-Palkovics Andrásfővédnökségével szerveződő fesztiválnak idén kabalaállatkája is van. Kálmánt, a kis textilkaméleont tervezője, Csóri Manyi mutatta be. Mindez hangsúlyozza, hogy a szervezők idén is a kíváncsi, ötletekre nyitott, új dolgokat kipróbáló, a saját kezű alkotómunka fontosságát hangsúlyozó emberek érdeklődésére számítanak. Róth Péter alpolgármester a sajtótájékoztatón a kreatív gondolatok megosztásának fontosságát és pozitív hatását hangsúlyozta. Mint mondta: a gondolat vagyon, ha megosztjuk, új gondolatok születnek és teszik jobbá a világunkat. Ennek példája a II. FurfangFeszt, ami egy emberközeli, barátságos rendezvény lesz.

A programokban színpadi fellépőként és kreatív alkotóként is részt vállal a Los Andinos együttes. A zenekar vezetője, Tárnok Ákoselmondta, a gyerekekkel, a családokkal közösen elkészített pánsípokkal is hozzá szeretnének járulni a muzsika és a kézműveskedés, mint alkotás közötti kapocs szorosabbá tételéhez.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.