Görbetükör Maczkó Csabától

A képalkotás élménye az, ami ösztönzi Maczkó Csabát. A fényképészt, az operatőrt, akiben tíz évig érett a Terv: egy krómlap segítségével sajátos módon megmutatni a teret. Azt, hogy miképpen görbülnek meg a vonalak. Még Sárospatakon élt, amikor felvetült benne, hogy a direkt módon létrehozott optikai torzítással vajon milyen fényképeket lehet létrehozni? Az elkészült fotókat most a közönség is láthatja a Café Möbiusban.

Maczkó Csabát már elsős gimnazistaként érdekelte a fotózás, így hamarosan kitanulta a fényképész mesterséget, s különböző fotózási technikákat kipróbálva olyan képeket hozott létre, amelyeket aztán kiállításokon is láthatott a közönség. Alkotásai pályázatokon is nagyon szép eredményeket értek el, ám a fotózás egy időre abbamaradt, mert 1996-ban elvitték katonának. Miután leszerelt, ismét a kamera felé fordulhatott, méghozzá a mozgókép világában merült el. Azóta foglalkozik a videózással: főállásban jelenleg is operatőrként dolgozik. Több, mint tíz év után – baráti bíztatásra – állítja most ki „görbe tükreit” a Möbiusban. A fotók Székesfehérvár belvárosában készültek egy „kölcsöngéppel”, s olyan jól sikerültek, hogy az alkotó elhatározta: Sárospatakot is hasonlóképpen megörökíti majd…

Fehérvári Hírek