Ma Ivó névnap van.
2026. 05. 19., kedd
Székesfehérvár most: 11°C, kevés felhő

Gyerekcsapatból újra osztályközösség!

A SZÉNA Egyesület a Családokért civil szervezet ingyenes műhelymunkára várja a pedagógusokat augusztus 25-én, szerdán a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házba. A program célja, hogy segítséget nyújtsanak az online oktatás miatt széthullott osztályközösségek összekovácsolásában.

A járványhelyzet közben kialakult digitális oktatás hatásai jól érzékelhetőek. A korábban kiszámíthatóan működő osztályközösségek újrarendeződnek és a stabilitásukat keresik. A szituáció szokatlan, a munka vele pedig létfontosságú, hiszen a működő osztályközösség a hatékony tanulási-tanítási folyamatok alapfeltétele. A legnehezebb feladat ilyenkor a pedagógusokra hárul, hiszen ebből a szétzilált csapatból újra egy egységes, jól működő közösséget kell létrehozniuk, ami nem kis feladat. Egy komplex csoportdinamikai programsorozat első foglalkozásaként elsősorban azoknak a felső tagozaton és középiskolában dolgozó osztályfőnököknek kívánnak segítséget nyújtani, akik tudatosan készülnek a szeptemberi jelenléti oktatás nehézségeire és szeretnének megfelelő és jól alkalmazható eszköztárra szert tenni a közösségépítés területén. A műhelymunka 2021. augusztus 25-én 9-től 13.30-ig kerül megrendezésre a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Ezt követően 3-4 héttel egy ONLINE alkalom során megbeszélésre kerülnek az osztályban kipróbált gyakorlatok, tapasztalatok. Ennek időpontját a résztvevőkkel közösen fogják kitűzni. A programsorozat az Arconic Foundation támogatásával valósul meg. A trénerek Bakos István és Németh Ádám lesznek. A résztvevők száma korlátozott, és a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni lehet a szenaegyesulet@gmail.com e-mail címen.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.