– ez derült ki legalábbis a Közgyűlés tegnapi ülésén. A képviselők ugyanis már délután két órakor befejezték az egyeztetéseket. Máskor pedig estig szoktak tárgyalni. Dr. Cser-Palkovics András, a Fidesz frakcióvezetője az ülés végeztével adott interjút a sajtó képviselőinek. Ennek során köszönetet mondott a rendőröknek munkájukért, s kiemelte, hogy az államnak és a kormánynak még vannak feladatai a rendőrség hatékonyabbá tételében.
A zárszámadás kapcsán elmondta, hogy nagyon nehéz időszak volt a 2009-es, de a körülményekhez képest milliárdokkal kevesebből gazdálkodva ugyan, ám nyugodt évet zárhatott Székesfehérvár. A képviselők az ülésen számos EU-s forrás pályázati kiírásáról döntöttek. A következő Közgyűléseken fogják majd megtárgyalni a Királyi Sétáról és a Bőrgyár felújításáról szóló javaslatokat. „Így végre nem csak beszélünk az EU-s forrásokról, hanem ezek hamarosan kézzelfoghatóak lesznek a városban.” – mondta dr. Cser-Palkovics András.