Ma Erzsébet névnap van.
2026. 05. 18., hétfő
Székesfehérvár most: 13°C, tiszta égbolt

Három év után újra megnyílt a Fehérvár Szalon

A Csók István Képtárban nyílt meg a Fehérvár Szalon 2021 képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás, amely Székesfehérváron élő vagy a városhoz kötődő művészek számára nyújt bemutatkozási lehetőséget. A tárlatot egy hónapon keresztül, október 17-ig látogathatják érdeklődők. A Csók István Képtárban mintegy 40 fehérvári, vagy a városhoz kötődő alkotó – festőművész, szobrászművész, képzőművész, illetve grafikusművész – munkáit láthatjuk.

A közel egymillió forint összdíjazású Fehérvár Szalonra minden Székesfehérváron élő, vagy a városhoz kötődő alkotó adhatott be pályamunkákat, melyek bemutatásáról és a díjazásáról szakmai zsűri döntött, 2021-ben a zsűri tagjai Czene Márta és iski Kocsis Tibor festőművészek voltak. A Fehérvár Szalon 2021 megnyitóján öt alkotót díjaztak Székesfehérvár Megyei Jogú Város elismerésével. A szakmai zsűri javaslata alapján a 200 ezer forint értékű „fődíjakat” Kőnig Frigyes festőművész és Cservenka Edit festőművész kapták, míg Dér Adrienn képzőművész, Burián Norbert szobrászművész, Végvári Beatrix grafikusművész 150 ezer forint jutalomban részesült. A képző-, ipar- és fotóművészeti seregszemlén Csizik Balázs képzőművész 150 ezer forint értékben a Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány díját vehette át Lehrner Lóránttól, az alapítvány kuratóriumi tagjától.

Lehrner Zsolt alpolgármester a tárlatnyitón felidézte, hogy a Fehérvár Szalon történetében először három év múltán került sor a kiállításra, amely az évek alatt a magyar kortárs képzőművészet legeredetibb bemutató helyévé vált. „Elődeink megteremtették a lehetőséget, hogy mi, látogatók rendszeresen áttekintést kaphassunk a fehérvári alkotók képző, ipar és fotóművészetéről és alkotásaik által kiállított gondolataikról is – fogalmazott Székesfehérvár alpolgármestere, aki elmondta, hogy idén 40 alkotó 56 művével találkozhatunk. „Jó érzés, hogy a kortárs alkotók nem csak műveik által jelennek meg, hanem személyesen is láthatjuk őket és szerencsések vagyunk, hogy az itt kiállított művekről közösen gondolkodhatunk, beszélgethetünk alkotóikkal” – tette hozzá.

Gellén Miklós Gábor költő a megnyitón a „hely szellemének engedelmeskedve” Pilinszky Jánost idézte meg, aki 40 esztendeje hagyta el „a siralomvölgyet, elvíve magával verseinek esszenciáját, a csendet, az egyetlen hiteles beszédet, amit mi már nem ismerünk.” „Mert hiába takartuk el az arcunkat FFP 2-es maszkokkal, nem bírtunk csendben maradni, kiabáltunk, dudáltunk, rángattuk a kilincset, hangosan követeltük az úgynevezett régi életünket. Azt, amelyik már réges régen megszökött tőlünk, hátra sem fordulva..” – fogalmazott megnyitó beszédében a költő, aki Pilinszky próféciáját is idézte: „Mert elhagyatnak akkor mindenek..” „De ezek a művek itt körülöttünk a szalonban, a fehérváriban ismerik ezt a csendet: menjünk közel hozzájuk, és hallgassuk meg őket alázattal és figyelemmel. Tanuljunk tőlük, hátha van remény..” – zárta beszédét Gellén Miklós Gábor.

A kiállítás 2021. október 17-ig, vasárnaptól péntekig 10-18 óráig, szombaton 9-18 óráig tekinthető meg.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.