Ma Ferenc névnap van.
2025. 10. 04., szombat
Székesfehérvár most: 14°C, tiszta égbolt

Hasba szúrta bátyját

Életveszélyesen megsérült az a 47 éves verebi férfi, akit saját öccse szúrt meg egy konyhakéssel verebi otthonukban, miután szóváltásba keveredtek egymással. – A testvérpár együtt italozott otthonukban, majd ennek során nézeteltérés alakult ki közöttük, mely odáig fajult, hogy a fiatalabb férfi a konyhaszekrényből kivett egy kést, s hasba szúrta bátyját.

Németh – Kész Mónika r. szds., a FM RFK szóvivője elmondta honlapunknak, hogy a 47 éves férfit súlyos bélsérülésekkel szállították a mentők a székesfehérvári kórházba, ahonnan a mai napon kiengedték. 39 éves testvérét a gárdonyi rendőrök elfogták, majd előállították a Gárdonyi Rendőrkapitányságra, ahol életveszélyt okozó testi sértés elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd ezt követően őrizetbe vették. A férfit – aki ellen egy közelmúltban szintén testvére sérelmére elkövetett hasonló testi sértés elkövetése miatt bírói szakban van egy másik büntetőeljárás is – előzetes letartóztatásba helyezte a Székesfehérvári Városi Ügyészség.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.