Ma Felícia, Bernát névnap van.
2026. 05. 20., szerda
Székesfehérvár most: 12°C, tiszta égbolt

Hej, élet, kadétélet!

Már tizedikesek azok az árpádos kadétok, akik a képzés első évfolyamába nyertek felvételt. Jelenleg az országban összesen 15 középiskolában működik az egyre népszerűbb kadétképzés: Fehérváron a katonai alapok elsajátítása után emelt szintű számítástechnikai oktatásban részesülnek a fiatal lányok és fiúk, a technikum elvégzése után pedig katonák lehetnek, illetve a végzettség jó alapokat és komoly plusz pontokat is ad a felsőfokú tanulmányokhoz.

A középiskolások azt mondják, fegyelem és elhatározás nélkül nem lehet csinálni. De hatalmas élményt, kalandot is jelentenek a különböző versenyek, a beavatótábor, a túlélőtáborok, a különböző ejtőernyős vagy búvártábor, a vitorlázórepülés, a közös programok.

A Székesfehérvári SZC Árpád Technikumának a sportudvarán Szabó István instruktor beszélt a képzésről, a kilencedik évfolyamos kadétok pedig ízelítőt adtak az alaki gyakorlatokból, az akadálypályás bemelegítésből és a laser tag-es lövészetből. Akik pedig még élményekről és tapasztalatokról meséltek: Doktor Ádám és Póka Imre Ádám kadétok, illetve Schindele Antal szakoktató instruktor. A beszélgetést az ÖKK Fehérvár Podcast felületen lehet meghallgatni! A Spotify-on kövessék az ÖKK Fehérvárt, hogy a következő részekről se maradjanak le!

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.