A munkaerőpiacon jelenleg több területen is kimagasló az álláshirdetésekre beérkező jelentkezések száma. Egy-egy pozícióra rövid időn belül nagyszámú pályázat érkezik, így egy jól célzott, az adott pozícióhoz illeszkedő önéletrajz kulcsszerepet játszik a sikeres kiválasztásban. A tömeges, nem célzott pályázatok ritkán hoznak eredményt – ezzel szemben már néhány tudatos lépéssel jelentősen növelhetjük esélyeinket a kiválasztási folyamatban. De mitől lesz igazán hatásos egy pályázat, és hogyan emelkedhetünk ki már az első szűrésnél?
A Profession.hu 2024 év végén publikált HR Körkép kiadványának
Így növelhetjük az esélyeinket a jelentkezésnél
A magas pályázószám miatt különösen fontos, hogy az első körös szűrésnél is ki tudjunk tűnni. Munkavállalói szempontból általában kevésbé bizonyul hatékonynak az a stratégia, ha tömegesen jelentkezünk olyan álláshirdetésekre is, amelyek lényegesen elütnek a végzettségünktől, kvalitásainktól. Ehelyett érdemes időt szánnunk például az önéletrajzunk testreszabására: azt az adott pozícióhoz illeszteni és akár röviden leírni a személyes kapcsolódásunkat a munkakörhöz a bemutatkozó résznél. A motivációs levélben – ha kérnek ilyet a hirdetésben – szintén ajánlott kifejteni, hogy miért választottuk az adott álláslehetőséget, amennyiben nincs szükség ilyenre, elegendő az önéletrajzban megjeleníteni – így jelentősen javulnak az esélyeink az előszűrésnél.
Az önéletrajz tudatos elkészítésénél, formázásánál egyre fontosabb szempont az AI alapú szűrésekhez való alkalmazkodás is. Megfigyelhető ugyanis az a tendencia, hogy egyre több toborzó cég mesterséges intelligencia alapú eszköz alkalmazásával szűri meg az álláshirdetésére beérkezett pályázatokat. Ilyenkor rendszerint a kiválasztást végző szakember megadja a jelölttel szemben támasztott elvárásait, illetve a pozíció részleteit az adott felületen, majd az AI kiválasztási javaslatait kikérve feltölti a beérkezett önéletrajzokat.
“A mesterséges intelligenciát elsősorban az emberi munkaerő tehermentesítésére használják a HR területén is, az pedig hasonlóan dolgozik az előszűrésnél, mint általában egy szakember: kulcssavakat keres, és a megadott kritériumoknak való megfelelést figyeli. Egy önéletrajz elbírálására egy szakembernek – különösen, ha sok, – akár száznál is több érkezik be – erősen korlátozott idő áll rendelkezésére. Akár ember végzi, akár AI-alapú az önéletrajzok előszűrése, döntő fontosságú a kiválasztás hatékonysága szempontjából, hogy annak a tartalmát könnyen és egyszerűen áttekinthetően írják meg a jelentkezők. Érdemes a CV-ben olyan kulcsszavakat használni, amelyek az álláshirdetésben is szerepelnek, hiszen ezek segítenek abban, hogy az önéletrajz hatékonyan átmenjen a szűrőrendszereken és könnyebben felkeltse a toborzók figyelmét. Emellett fontos, hogy a korábbi tapasztalatokat úgy írjuk le, hogy azok mindenki számára – akár az adott céget vagy munkakört nem ismerő olvasónak is – világos, egyértelmű és könnyen értelmezhető legyen, hiszen ami számunkra magától értetődő, az másnak nem biztos, hogy az” – fogalmazott Kispéter Alma, a Profession.hu szenior toborzás-kiválasztási szakértője.
Gyűjtsünk információt!
Mielőtt jelentkeznénk, a pályázat beadása előtt gondoljuk át, hogy az adott pozícióhoz megadott bérezés – amennyiben elérhető ez az információ – mennyiben fedi az elképzeléseinket és azt, hogy ebben a tekintetben hajlandóak vagyunk-e rugalmasnak lenni. Ha merőben más a két oldal elképzelése ebben a tekintetben, akkor valószínűleg kölcsönösen energiát és időt takaríthatnak meg a felek, ha nem a bértárgyalás fázisánál realizálják, hogy nem fognak közös nevezőre jutni. Érdemes a cégnek is utánanéznünk, amelyhez jelentkezünk: milyen információk elérhetőek róla az interneten, mekkora és milyen felépítésű vállalatról van szó, milyen a cégkultúra. Utóbbihoz jó tájékozódási pont lehet, ha van olyan ismerősünk, aki az adott vállalatnál dolgozik vagy korábban dolgozott, vagy ha megnézzük az adott céghez tartozó értékeléseket
„A munkakeresőknek érdemes a lehető legtöbb rendelkezésükre álló információt felkutatniuk, melyek birtokában tovább javíthatják az esélyeiket a jelentkezésnél, ehhez pedig már számos eszköz áll a rendelkezésükre: a Profession.hu Premium