Még nem tudni, melyik fenyő díszíti majd Székesfehérvár Belvárosát az idei adventi időszakban. A Városgondnokság ismét a lakosság segítségét kéri: azok jelentkezését várják, akiknek a kertjében olyan nagyra nőtt fenyőfa áll, amelyet szívesen felajánlanának a város karácsonyfájának.
Székesfehérvár karácsonyfája évről évre egy-egy családi ház kertjéből kerül a Belvárosba. Rendszerint olyan fenyőt választanak, amely az évek során már túlságosan nagyra nőtt, és kinőtte eredeti helyét. A felajánlás azonban önmagában még nem jelenti azt, hogy a fa alkalmas is lesz a feladatra, hiszen a mérete és a formája mellett a kivágás és az elszállítás körülményeit is figyelembe kell venni.
A Városgondnokság legalább 7–8 méter magas, szép, formás fenyőket keres. Egy ekkora fa súlya akár a két tonnát is elérheti, ezért a kiemeléséhez darura van szükség. Fontos, hogy a munkagépek megfelelően meg tudják közelíteni a helyszínt, és a daru a légvezetékek mellett is biztonságosan elférjen. A fát ugyanis úgy kell kiemelni a kertből, hogy közben ne sérüljön meg.
Aki szívesen felajánlaná a kertjében álló fenyőfát Székesfehérvár karácsonyfájának, a fáról és annak környezetéről készült fényképeket a parkfenntartas@varosgondnoksag.hu e-mail-címre küldheti el.