Ma Dezső névnap van.
2026. 05. 23., szombat
Székesfehérvár most: 14°C, borús égbolt

Idén tizenkét köztéri alkotást öltöztetnek fel a virágkötők pünkösdkor

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Tizenegyedik alkalommal öltözik virágdíszbe a pünkösdi hétvégén Székesfehérvár Belvárosa. A város virágkötői ebben az évben is látványos virágkompozíciókkal díszítik fel több középület bejáratát, de kerülnek virágok emlékművekre is.

A Pünkösdi Virágálom programsorozat ezévi rendezvényeiről sajtótájékoztatón számolt be Brájer Éva alpolgármester, Juhász Zsófia, a Fehérvári Programszervező Kft. ügyvezetője, valamint Varga Andrea programszervező.
Május 22-én, pénteken kora délután már érdemes lesz sétát tenni Székesfehérvár Belvárosában, hiszen a Pünkösdi Virágálom idei kompozícióit már reggeltől készítik a versenyre jelentkező virágkötők. Kora délután kezdődnek a zenei programok, majd a Városháza udvarán a legkisebbeket várják a Bábakalács gyerekelőadással. A Török-kútnál a Kákics együttes és az Alba Regia Táncegyüttes gyerekcsoportjának 17 órakor kezdődő műsora után dr. Cser-Palkovics András polgármester és Spányi Antal megyés püspök nyitja meg a Pünkösdi Virágálom hétfőig tartó rendezvénysorozatát. A köszöntő szavakat követően a közönség a Kákics együttes és fiatal táncosok zenés-táncos kíséretével, Kneifelné Laczkó Krisztina vezetésével járhatja be a virágba borult Belváros egyes állomásait.
Brájer Éva alpolgármester elmondta: „A pünkösdi ünnepkörhöz tartozó szokások visszavezethetők a Római Floráliákra. A Floráliák olyan tavaszt köszöntő ünnepi alkalmak voltak, amikor Flórát a virágok istennőjét köszöntötték. Talán meg emlékezünk rá sokan, hogy májusban, a korábbi években Florália néven, a Gorsiumban a Szent István Király Múzeum rendezett tavaszköszöntő ünnepséget. Reméljük, ha a Gorsium mostani fejlesztése elkészül, az elkövetkezendő időkben újra visszaállíthatjuk ezt a szép szokást. Székesfehérváron hosszú évek óta a Pünkösdi Virágálommal készülünk a Szentlélek eljövetelére és a tavasz ünnepére. A város fantáziadús virágkötőinek köszönhetően virágdíszbe öltöznek a történelmi Belváros egyes helyszínei. Reményeink szerint ezek és a színes programok sétára csábítják a székesfehérváriakat. Az idei évben is tisztelettel várjuk a székesfehérváriak és a városba látogató vendégek véleményét, amit a Városházán és a Tourinform irodában elhelyezett dobozban hagyhatnak.”Kamarás Emese szombaton, vasárnap és hétfőn 16.00 órakor a Városház térről indulva interaktív séta keretében vezeti körbe a virágkompozíciók között az érdeklődőket. A körsétára a Tourinform Irodában lehet előzetesen regisztrálni.A virágkötők ebben az évben a Városháza környékét, az Országalmát, a Szent Imre templom, a Püspöki Palota és a Ciszterci templom bejáratát, a Mátyás király-emlékművet, valamint a Török-kutat virágozzák fel, de elhelyeznek virágkompozíciókat Pátzay Pál lovasszobránál, a Pipo toronynál, a Basa utcánál, illetve a Fekete Sas Patikamúzeum és a Tip-top áruház előtt is.
A Mátyás király-emlékműnél felállított színpadon pénteken 18 órától a virágkötészet remekei készülnek el, amelyekre licitálni is lehet. Szabó János, a Virágkötők és Virágkereskedő Vállalkozók Magyarországi Szakmai Egyesületének képviselője vezeti az árverést, az ebből befolyt pénzt pedig a székesfehérvári Szent Kristóf Háznak ajánlják fel, ez az a Székesfehérvári Egyházmegye kezelésébe tartozó intézmény, ahol napközben fogyatékos embereket látnak el. A látvány mellett a Belvárosba látogatóknak a Fehérvári Programszervező Kft. munkatársai tartalmas kísérőrendezvényeket is ajánlanak a pünkösdi hétvégére. A HírBeleBumm csapata kézműves foglalkozásokkal és játékos vetélkedőkkel várja a kicsiket és nagyokat a Mátyás király-emlékműnél szombaton, vasárnap, valamint hétfőn 15 és 19 óra között. Zenei csemegéket is tartogat a négynapos rendezvénysorozat: pénteken 19 órakor a Mátyás király- emlékműnél a Corpus Rézfúvós Quintet, szombaton 18 órakor a Szent István Király Múzeum udvarán a Stringers vonósnégyes, vasárnap 18 órakor a Mátyás király- emlékműnél a Berki-Cserta-Varró Trió koncertje lesz hallható, majd hétfőn 17.30 órakor ugyan ezen a helyszínen a Kákics együttes tart táncházat moldvai és felcsíki dallamokra. (Esőhelyszínek: pénteken és szombaton a múzeum emeleti foglalkoztatója, vasárnap és hétfőn a Hiemer-ház foglalkoztatója)Az alkotásokat a látogatók is értékelhetik, május 25-én 15 óráig lehet szavazni a Pünkösdi Virágálom főbb eseményeinek helyszínén elhelyezett szavazólapokkal, amelyeket a Tourinform Irodában és a Polgármesteri Hivatal portáján található urnákba lehet bedobni. A közönségszavazás eredményét hétfőn 17 órakor hirdetik ki a Mátyás király-emlékműnél. A Pünkösdi Virágálom pénteki programjai a zord időjárás ellenére sem maradnak el, esőhelyszíneken rendezik meg őket:16.00 órakor a BÁBaKALÁCS Bábszínház Offerusz, a nagyerejű című előadását a Hetedhét Játékmúzeum Réber termében,18.00 órakor a Szent Kristóf Ház támogatására rendezett árveréssel egybekötött virágkötészeti bemutatót a Szent István Király Múzeum kapualjában,19.00 órakor a Corpus rézfúvós quintet koncertjét a Szent István Király Múzeum emeleti foglalkoztatójában.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.