Ma Ferenc névnap van.
2025. 10. 04., szombat
Székesfehérvár most: 4°C, tiszta égbolt

Ifj. Ocskay Gábor Emléktorna a hétvégén

Szombaton és vasárnap kerül sor az Ifj. Ocskay Gábor Emléktornára, amelynek keretében idén is az Olimpija Ljubljana, a Vienna Capitals és a Graz 99ers látogat Székesfehérvárra. A tornát tavaly megnyerte a Sapa Fehérvár, idén is ez a cél. – Az impozáns Giusto Étteremben tartott sajtótájékoztatót a Sapa Fehérvár. Ennek fő témája természetesen a hétvégi torna volt. Tóth István, az Alba Volán Zrt. vezérigazgatója beszédét Ocskay Gáborra emlékezve nyitotta.

A sportvezető méltatta a fiatalon elhunyt legendás játékost, és reményét fejezte ki, hogy a csapat teljesítménye méltó lesz Kiscsicsó emlékéhez. A szezon céljairól szólva Tóth István nyomatékosította, hogy az eredményes szereplés és a sikeres fiatalitás egyaránt prioritás. Ennek kapcsán aláhúzta, hogy az Akadémia létrejötte hatalmas jelentőségű a klub jövője szempontjából. Ezt követően ünnepélyes szerződéskötésre került sor: Hesz Máté a Sportklub TV főszerkesztője valamint Ocskay Gábor látta el kézjegyével azt a kontraktust, amelynek értelmében a tavalyinál több Sapa Fehérvár-mérkőzést láthatnak a nézők a Sportklub TV adásában. Elsősorban a pénteki hazai, illetve a zágrábi idegenbeli találkozók kerülnek majd a képernyőre. Ulf Weinstock, a Sapa Fehérvár AV19 vezetőedzője határozott elvárásokat támaszt csapatával szemben a hétvégén. Egyértelműen előrelépést vár a játék minőségében, és legalább az Olimpija Ljubljana ellen győzelmet vár tanítványaitól. A szakember aláhúzta: a szezon kezdetéig már annyira kevés idő van hátra, hogy a versenyformának már nagyon közel kell lennie az éles tétmeccseken szükségeshez. Ha így lesz, a Herendi Porcelánmanufaktúra által felajánlott díjak közül a legnagyobb az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok falát díszítheti majd.Az Ifj. Ocskay Gábor Emléktorna programja: szeptember 4: 15:00: Vienna Capitals – Graz SportKlub, ÉLŐ 18:00: Sapa Fehérvár AV19 – Olimpija Ljubljana SportKlub, ÉLŐ szeptember 5: 15:00: Olimpija Ljubljana – Vienna/Graz SportKlub, ÉLŐ 18:00: Sapa Fehérvár AV19- Graz/Vienna SportKlub, ÉLŐ A Sapa Fehérvár AV19 2010/2011-es szezonra kiadott bérletei érvényesek lesznek az Emléktornán. Ingyenes autóbusz indul a Csapó utca-Buszpályaudvar-Vasútállomás-Jégpálya útvonalon szombaton és vasárnap 17 órakor, és 20.30 körül indul vissza.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.