Ma Mihály, Gabriella névnap van.
2025. 09. 29., hétfő
Székesfehérvár most: 13°C, erős felhőzet

Így akarta privatizálni az MSZP-kormány a vízvagyont

„A Fidesz meg fogja védeni Magyarország természeti kincseit és a fogyasztói érdekek elsődlegességét.” – fogalmazott Bencsik János a Fidesz országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatóján. Bencsik elmondta, hogy az elmúlt hét során újabb nagy lebukást könyvelhetett el a szocialista kormány, miután a hazai oknyomozó újságírásnak köszönhetően nyilvánosságra kerülhetett egy fontos dokumentum, amely egyértelműen bizonyítja, hogy az elmúlt két esztendő során a szocialista kormány a magyar vízbázisok privatizációját készítette elő.

A fideszes politikus szerint, ráadásul a kormány ebben a kérdésben is hazudott az embereknek. Tagadta ezeket, miközben már korábban napvilágra kerültek a tények, hogy a vízbázisokat, a vízszolgáltatást értékesíteni kívánja. A nemzeti ügyek kormánya természetesen meg fogja védeni a természetes monopóliumokat, a természetes erőforrásokat, köztük a nemzeti vízbázist és a magyar termőföldeket is fogalmazott Bencsik, hozzátéve: ebből következik az is, hogy a vízi közművek privatizációját is meg fogjuk akadályozni. A fideszes honatya emlékeztetett arra, hogy szinte egy esztendővel ezelőtt a Fidesz létrehozott három munkacsoportot annak érdekében, hogy a termőföldvagyon, az erdővagyon és a vízvagyon vonatkozásában feltárja azokat a privatizációs törekvéseket, amelyekről hallunk és meg is akadályozza azokat. Ennek volt köszönhető az – mondta -, hogy az elmúlt hónapokban mind a vízbázisok, mind a termőföld privatizációjával, szabálytalan bérbeadásával kapcsolatos ügyek sorra napvilágra kerültek és közülük jó néhány büntető üggyé is válhatott. Előre jelezte Bencsik, hogy a nemzeti ügyek kormánya a fogyasztói érdekek elsődlegességét fogja hangsúlyozni a pénzvilág tisztán profit érdekeltségével szemben. Nagyon fontos – emelte ki a fideszes képviselő -, hogy arra törekszünk a közszolgáltatások vonatkoztatásában, hogy a fogyasztói érdekek elsődleges szerepet kapjanak a befektetői profit érdekekkel szemben. A vízművek és a magyar vízmű vagyon privatizációja teljesen ellentétes az ország érdekeivel – jelentette ki Bencsik János, kifejtve, hogy ez nem más, mint színtiszta egyszerű lopás, Magyarország megfosztása természeti erőforrásaitól. Szólt arról is az ellenzéki párt szakpolitikusa, hogy a szocialisták pénzért és hatalomért cserébe árulták az ország természetes erőforrásait, s ebből levonhatjuk azt a következtetést, hogy a szocialisták számára tulajdonképp mindannyiunk árucikké vált. Rámutatott továbbá a képviselő: belegondolni is szörnyű dolog abba, hogy pénzemberek a tőzsdén spekulálhattak volna arra, milyen áron vásárolhatják meg a magyar emberek a számukra nélkülözhetetlen ivóvizet. Pontosan az ilyen titkos privatizációs kísérletek, illetve bevégzett privatizációs cselekedetek hozták végletekig kiszolgáltatott helyzetbe Magyarországot. A nemzeti vízbázis privatizációja pedig felmérhetetlen károkat okozott volna, mind ellátás biztonsági, mind pedig nemzetbiztonsági szempontból – tette hozzá Bencsik. Azt kéri a Fidesz a kormánytól – fogalmazott a fideszes politikus, hogy szíveskedjen a lehető legrövidebb időn belül magyarázatot adni arra: miért akarták privatizálni a nemzeti vízvagyont, illetve miért tagadták ennek tényét még akkor is, amikor a munkavállalói érdekképviseletek jóvoltából már az elmúlt esztendőben is nyilvánosságra került és most írásos bizonyítékok is napvilágot láttak. Újságírói kérdésre válaszolva Bencsik János elmondta, hogy először az Index-en volt olvasható, két részben, Vízháború Magyarországon címmel.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.