Ma Pál névnap van.
2026. 06. 30., kedd
Székesfehérvár most: 32°C, kevés felhő

In memoriam Dr. Hoffer Györgyné Dr. Koltai Sarolta (1938-2026)

Életének 88. évében elhunyt dr. Hoffer Györgyné dr. Koltai Sarolta, akit Székesfehérváron sokan egyszerűen csak „Sári néniként” vagy „Saci néniként” ismertek. Több évtizedes gyermekorvosi pályafutása során családok generációit gyógyította, így neve összeforrt a város egészségügyi ellátásával.

Dr. Koltai Sarolta 1938-ban született Sárváron, ahol általános és középiskolai tanulmányait is elvégezte. Orvosi diplomáját 1964-ben szerezte meg a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, ezt követően a Móri Járási Kórház Gyermekosztályán kezdett dolgozni segédorvosként. Négy évvel később csecsemő- és gyermekgyógyászatból szerzett szakorvosi képesítést.

Székesfehérvárra 1969-ben került, ahol először iskolaorvosként dolgozott, majd hamarosan a Fiskális úti rendelő körzeti gyermekorvosaként folytatta hivatását. Magas ellátotti létszám mellett, sokszor nehéz körülmények között is lelkiismeretesen és nagy szakmai felkészültséggel végezte munkáját, amelyért páciensei és családjaik egyaránt nagy tisztelettel és szeretettel vették körül.

Harminchét év után ugyan befejezte körzeti gyermekorvosi tevékenységét, de a gyógyítástól nem búcsúzott el. Iskola- és bölcsődeorvosként továbbra is részt vállalt a székesfehérvári egészségügyi alapellátásban, mert fontosnak tartotta, hogy tudásával és tapasztalatával továbbra is segítse a gyermekeket és családjaikat.

Gyógyító munkája mellett hosszú éveken át vezette a Vöröskereszt Városi Egészségügyi Alapszervezetét is. Hivatása iránti elkötelezettségét több kitüntetéssel ismerték el: megkapta a Kiváló Munkáért elismerést, 2007-ben „Székesfehérvárért”, 2015-ben pedig „Pro Civitate” díjjal tüntette ki a város.

Az orvosi pálya mellett a család mindig kiemelt helyet foglalt el az életében. Férjével 1960-ban kötöttek házasságot, két lányt neveltek fel, később pedig unokáik körében is sok örömteli pillanatot élhettek át.

Székesfehérvár Önkormányzata mély tisztelettel emlékezik dr. Hoffer Györgyné dr. Koltai Saroltára, és őszinte részvétét fejezi ki a gyászoló családnak.

Búcsúztatására 2026. július 4-én, szombaton 12 órakor kerül sor a Béla úti temetőben.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.