Ma Júlia névnap van.
2026. 05. 22., péntek
Székesfehérvár most: 16°C, tiszta égbolt

Ismét lenyomta a Volán a Viennát


Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Remekül sikerült a Fehérvár AV19 jégkorong csapata számára az EBEL két hétvégi összecsapása. A pénteki, bécsi 3-2 -es győzelem után vasárnap hazai környezetben 4-2 -re verte meg a krízisben lévő Vienna Capitalst, ezzel a felsőházi középszakaszban 4 fordulóval a zárás előtt a 4. helyen áll, tehát olyan pozícióban, amely a rájátszásban pályaelőnyt jelentene számára. A Volánban ezúttal Bartalis, Ejdepalm, Banham és Sikorcin volt eredményes.

A vendégek kezdtek jobban, érződött, hogy szeretnének visszavágni a pénteki hazai zakóért. A 8. percben első emberelőnyüket Farland révén ki is használták, s bár Bartalis közeli találatával sikerült egalizálni az első harmad hajrájához érkezve, inkább az AV19 örülhetett ekkor még az állásnak.A második játékrészt követően egészen más volt a helyzet, pedig ebben is a bécsiek szereztek vezetést, mégpedig emberhátrányban, kihasználva a hazai játékosok hibáját. 1-2 után azonban egy remek, 3-0 -ás etapot produkált Rob Pallin együttese, szűk 13 perc alatt Ejdepalm, Banham és Sikorcin is mattolta Kickert kapust. Ebben az időszakban nem panaszkodhatott a játékvezetőkre sem a magyar oldal, zsinórban -de jogosan- kapta az előnyös lehetőségeket. Banham bombája és Sikorcin sakk-mattra kijátszott szituáció végén esett találata kettős emberfórban esett.4-2 állt az utolsó harmad előtt az eredményjelzőn, s ez maradt a legvégéig, mert bár derekasan próbálkoztak a Capitals hokisai, nem találtak fogást a Volán védelmén. Engstrand magabiztosan állta a sarat a kapuban, s mezőnyben is okosan, néha a játékot ügyesen lassítva terelgették a pakkot a többiek. Tulajdonképpen izgalommentes győzelmet aratott a némileg tartalékos fehérvári társaság, amely legközelebb kedden Linzbe látogat.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.