Ma Konstantin névnap van.
2026. 05. 21., csütörtök
Székesfehérvár most: 23°C, tiszta égbolt

ISMÉT MEGRENDEZIK AZ ÚJSZÖVETSÉG MARATONT A VÖRÖSMARTY SZÍNHÁZBAN


Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Advent első hétvégéjén ismét önkéntes jelentkezők olvashatják fel az Újszövetséget a Vörösmarty Színház nagyszínpadán: november 29-én 23 órakor indul a III. Újszövetség Maraton. A felolvasásra november 12-étől lehet jelentkezni a színház előcsarnokában, kizárólag személyesen. A különleges lelki eseményt 2012-ben indította útjára a Vörösmarty Színház.

Az első Újszövetség Maratonon 140-en, míg a másodikon 240-en olvasták a Bibliát. Idén is két Bibliából, a katolikusból és a protestánsból lehet olvasni, könyvenként váltakozva. A felolvasásra a színház előcsarnokában lehet regisztrálni, kizárólag személyesen, a jelentkezők kiválaszthatják a felolvasás időpontját, a bibliarészletet, és azt is, hogy öt vagy tíz percig szeretnének olvasni.
A regisztráció 2014. november 12-én indul, minden hétköznap 10 és 18 óra között várjuk az érdeklődőket. A színház honlapján bárki figyelemmel kísérheti, hogy mely időpontok szabadok még, illetve mely időpontokban kik a felolvasók. A III. Újszövetség Maraton 2014. november 29-én 23 órakor indul, és megközelítőleg 20 órán keresztül tart majd.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.