Péntektől ismét a mangalicatenyésztők veszik birtokba az Alba Plaza előtti teret. Szeptember 3-5. között rendezik meg a IX. Székesfehérvári Mangalica Napokat. Mangalicatenyésztők és termékkészítők, helyben készült mangalica ételek, kistermelők piactere és kézművesek várják a kilátogatókat.
Országosan a 43., Székesfehérváron a kilencedik Mangalica Napok kezdődnek pénteken a Palotai kapu téren. Horváth Miklós Csaba elmondta, a Mangalica Napok már a város hagyományos eseményei közé tartozik, és köszönetét fejezte ki a szervezőknek, hogy kitartanak Székesfehérvár mellett. Mint Veégh Attila főszervező kiemelte, a rendezvény célja a kezdetektől az, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsenek a termelők és a fogyasztók között. Mint fogalmazott: „A mi rendezvényünk abban különbözik a többi gasztrofesztiváltól, hogy innen általában megpakolt szatyrokkal mennek haza a látogatók.”
Erős kapcsolatok alakultak ki az elmúlt évek során a székesfehérvári vásárlók és a mangalicatenyésztők között, tudtuk meg Tóth Pétertől, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnökétől. A tenyésztők többsége is a környékről érkezik a Mangalica Napokra, így az év többi részén is folytatódhat a kapcsolat közvetlenül vásárlók és tenyésztők között. Bár a „gasztrofesztiválok ősanyja”, a Mangalica Napok, sokkal inkább egy gasztropiac, mint fesztivál, hiszen elsősorban nem enni, hanem a mangalica termékeket beszerezni érkeznek ide a vásárlók.
A mangalica termékek mellett más hazai kistermelők is megjelennek, így sajtot, házi lekvárt-szörpöt, mézet, olajat vagy akár fűszert is találhatunk a Palotai Kapu téren. Az érvényben lévő kormányrendelet szerint védettségi igazolvány nélkül látogatható a rendezvény.
További információ: http://mangalicafesztival.hu/