Ma Konstantin névnap van.
2026. 05. 21., csütörtök
Székesfehérvár most: 22°C, tiszta égbolt

Izgalmas építészeti előadás a Várkörút történetéről

Igen izgalmas és érdekes, a székesfehérvári Várkörút létrejöttének történetét feldolgozó előadás-sorozatot szervez a Városi Levéltár és Kutatóintézet. A nyitó programon, október 30-án 17.00 órakor Igari Antal, Fejér megye főépítésze tart előadást.

A Várkörút és környéke felújítása, valamint a szűken vett Belváros kiszélesítése a 2014-15-ös időszak egyik legfontosabb beruházása Székesfehérváron. A város 567,5 millió forint kormányzati támogatást nyert a „Új Belváros – Várkörút rehabilitációja” pályázat keretében, a felújítás várhatóan 2015 nyarára készül el. A pályázathoz kapcsolódón a Városi Levéltár és Kutatóintézet ismeretterjesztő előadás-sorozatot szervez, melynek nyitó programja október 30-án, csütörtökön 17.00 órakor kezdődik az intézményben. „A Várkörút kialakulása, Székesfehérvár a dualizmus korában és a XX. század első évtizedeiben” című rendezvényen dr. Csurgai Horváth József, a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója mond köszöntőt, majd Igari Antal, Fejér megye főépítésze tart vetítéssel egybekötött előadást. A program kötetlen beszélgetéssel zárul.

A nyilvános és ingyenes rendezvényre szeretettel várják a székesfehérváriakat és minden kedves érdeklődőt!

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.