Ma Júlia névnap van.
2026. 05. 22., péntek
Székesfehérvár most: 22°C, erős felhőzet

Jáky-sikerek a GIS day térinformatikai versenyen

Az ÓE AMK Geoinformatikai Intézetének online GIS day térinformatikai versenyén két dobogós helyezést is szereztek a Jáky Technikum diákjai. Az első helyet a somogyvári bencés apátság modelljével, a harmadikat pedig a fehérvári Belváros kávézóinak, éttermeinek a vizsgálata alapján készített térinformatikai rendszerrel hozták el a csapatok.

A térinformatika világnapja alkalmából rendezte meg az ÓE Alba Regia Műszaki Karának Geoinformatikai Intézete a GIS dayt. A témához kapcsolódó előadások mellett került sor a Mérd meg, mutasd meg elnevezésű, középiskolásoknak szóló versenyre, amelynek Galileitől választottak jelmondatot: „Ami mérhető mérd meg, ami nem mérhető, tedd mérhetővé!”

Hat csapat indult a versenyen: modelleztek például közterületen lévő érdekes alakú szobrot 3D nyomtatóval, és voltak, akik egy épület falára terveztek napórát. A Jáky József Technikum egyik csapata a somogyvári egykori bencés apátságot modellezte és rekonstruálta: Brunner Viktória és Kovács Márk László I. helyezést értek el ezzel a munkájukkal. A másik csapat tagjai, Frindt Fruzsina, Piller Nikolett és Bogdán Bálint István a III. helyen végeztek: Székesfehérvár belvárosának éttermeit, kávézóit vizsgálták meg, és térinformatikai rendszert készítettek ezekből. A felkészítő tanárok Koseczky Ádám és Kárpáti Mariann voltak.

A nyertes projektről az alábbi linken lehet tájékozódni: https://jaky.hu/t2021/hir20201021a.php.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.