Újszerű kihívásokat, megoldásokat hozott a koronavírus-járvány harmadik hulláma Székesfehérváron. A város közhivatalai, egészségügyi, oktatási-nevelési intézményei, szociális ellátóhálózata és tájékoztató rendszere fokozott, eddig nem ismert igénybevételnek volt kitéve, azonban sikerrel teljesítette a védekezési feladatokat – derült ki a pénteki Közgyűlésen elhangzott járványügyi összefoglalóból. Tavaly november 4-e óta a most volt az első ülés, melyen dr. Cser-Palkovics András polgármester bevezetőjét követően Mészáros Attila alpolgármester számolt be a járvány helyi kezelésről.
Tavaly november 4-e óta nem volt lehetőség Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat képviselőtestületének összehívására, a pénteki volt az első alkalom. Az esemény közmeghallgatással indult, ahol azonban nem érkezett közérdekű kérdés. Ezt követően kezdődött el a testület rendes ülése, melynek elején a résztvevők egyperces néma felállással adóztak a járvány helyi áldozatai és a nemrég elhunyt Dr. Horváth Miklós országgyűlési és önkormányzati képviselő emlékének.
A közgyűlésen Mészáros Attila alpolgármester tartott prezentációt a 2020. november 4. és 2021. június 14. közötti időszakban végzett védekezési feladatellátásról és intézkedésekről. A járvány jogi kezelésével kapcsolatban elhangzott, hogy polgármesteri feladat- és hatáskörben 606 határozat és 37 rendelet született, melyeknek folyamatos nyilvánosságot biztosítottak Székesfehérvár város weboldalán.
Az egészségügyi alapellátásban dolgozó orvosok mindent megtettek a zavartalan betegellátás érdekében, az Önkormányzat a Humán Szolgáltató Intézet koordinálásával mobiltelefonok és telefonszámok biztosításával, teljes költségtérítéssel segítette az orvos-beteg távkonzultációt, és biztosította a védőeszközöket. A doktorok adminisztratív segítségnyújtást is kaptak, ebben 60 fő vett részt 4.635 munkaórában. A város sok védekezési eszközadományt, maszkokat, védőruhákat, fertőtlenítőket kapott, a fel nem használt készleteket jelenleg a HSZI és a Városgondnokság raktározza. A járvány alatt a felnőtt és gyermek ügyeleti ellátás és a szakellátás folyamatosan működött, most a népegészségügyi szűrések visszavezetése az egyik legfontosabb feladat.
A Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézmény központi intézményében és valamennyi telephelyén folyamatos volt az ellátás. A teljes zár és látogatási tilalom alatt kivételes hangsúlyt kapott a családtagokkal történő videotelefonos kapcsolattartás, melyhez az Önkormányzat adta a technikai hátteret.
Az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központon keresztül 4,6 tonna élelmiszeradományt, 1.436 csomagot szállítottak ki összesen 75 rászoruló családnak. Rászorulóknak 545 darab védőmaszkot és 142 flakon fertőtlenítőt biztosítottak, és számos olyan családnak segítettek, akik járványügyi megfigyelés alatt voltak, illetve karanténba kerültek.
A Kríziskezelő Központban folyamatosan működött a hajléktalanok utcai és intézményi ellátása, a munkát ágyakkal felszerelt és szaniterkonténerek segítették.
Az ellátottak átoltottsága a Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézményben jelenleg 89 %, a Frim Jakab Képességfejlesztő Szakosított Otthonban 100%, a Kríziskezelő Központban 95%, míg az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központban 72,5 %, a dolgozóknál hasonlóak az adatok.
Az Önkormányzat újszerű gazdaságvédelmi intézkedésként létrehozta a Tovább-foglalkoztatást Segítő Alapot a vendéglátóhelyek, szállodák, edző- és fitnesstermek, játszóházak, utazásszervezők, az előadóművészek, valamint a kulturális és közösségi tereket működtető szervezetek számára. A célterületeken tevékenykedő cégek, személyek pályázatot nyújthattak be az álláshelyek védelme és a működés megőrzése érdekében.
A köznevelést érintően elhangzott, hogy 2020. október 13. és 2021. március 9. között 20 bölcsődei csoport és 19 óvodai csoport került karanténba, és 56 csoport esetében rendeltek el rendkívüli szünetet. A rendkívüli intézményi szünetek alatt is folyamatos volt az ügyelet biztosítása mind az óvodák, mind a bölcsődék terén.
Az önkormányzati finanszírozású cégeknél és közszolgáltató társaságoknál a harmadik hullámban is folyamatosan, az elvárt színvonalon történt a feladatellátás, a munkahelyeket és a gazdasági stabilitást sikerült megőrizni. Áprilisban, a járvány tetőzésének idején dolgoztak a legtöbben home office-ban. A gazdasági társaságok a tavalyi év során 1 milliárd 480 millió forinttal járultak hozzá a város védekezési költségeihez, míg a Kormány tavaly decemberben 2 milliárd forintos támogatást nyújtott a társaságok működéséhez.
Rendkívül fontos volt a lakossági tájékoztatás, amely a város polgármesterének közösségi oldalán, illetve az Önkormányzati Kommunikációs Központon és a helyi sajtón keresztül folyamatosan biztosított volt. Sok tízezer emberhez jutott el a városi szintű oltási kampány, „Az én véleményem, a te döntésed, a mi felelősségünk” üzenettel.
A RÉSZLETES JÁRVÁNYÜGYI PREZENCIÓ MEGTALÁLHATÓ A VÁROS WEBOLDALÁN.
A tájékoztató után Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője szólalt fel a közgyűlésen. Elmondta, nagyon nehéz időszakon vagyunk túl. Most az a legfontosabb, hogy számba vegyük a veszteségeinket, részvétet nyilvánítsunk az elhunytak családjainak, és köszönetünket fejezzük ki a járványügyi helytállásért. „Fehérváron sok-sok hős született a sok-sok apró helytállásból” – fogalmazott a képviselő. Hozzátette, fontos, hogy minél magasabb szintű legyen az átoltottság, és közös célként vezessük vissza a gazdaságot arra a szintre, ahogy 2019 év végén működött.