Ma Erzsébet névnap van.
2026. 05. 18., hétfő
Székesfehérvár most: 16°C, erős felhőzet

Játékos űrkutató pályázat Fehérváron tanuló hatodikososoknak

A végtelenbe és tovább! címmel hirdetettek űrkutatással kapcsolatos pályázatot a Világűr Hete alkalmából. Hatodik osztályosokból álló csapatok jelentkezhetnek meseírásra, rajz- vagy makettkészítésre. A pályaműveket október 8-ig kell benyújtani, az eredményhirdetés október 13-án lesz.

2000 óta ünnepeljük a Világűr Hetét október 4-e és 10-e között az ENSZ kezdeményezésére. A két időpont egy-egy fontos eseményhez kötődik: 1957. október 4-én indították útjára a Szovjetunió első, Szputnik-Inek nevű műholdját, míg 1967. október 10-én lépett hatályba egy megállapodás, mely az űrkutatás békés felhasználását erősíti.

Az ünnepi hét alkalmából hirdetettek az űrrel kapcsolatos, játékos pályázatot a Cselekvő Fehérvár projekt keretében, a Vörösmarty Mihály Könyvtárral közösen Székesfehérváron tanuló hatodikos diákoknak. Érdemes olvasni, kutatni, az osztálytársakkal vitát folytatni arról, hogy milyen rejtélyek övezik a világűrt, majd közösen nekilátni a kreatív munkának. A diákcsoportok írhatnak mesét, készíthetnek közösen rajzot, festményt vagy makettet, a lényeg, hogy látványosan érzékeltessék: számukra mit jelent a titokzatos Világegyetem.

Jelentkezni 2021. szeptember 30-án, csütörtökön 10.00 óráig lehet a leffelholczm@gmail.com címen. A pályaművek beadási határideje 2021. október 8. 10.00 óra. Az ünnepélyes eredményhirdetés október 13-án lesz a Vörösmarty Könyvtár Gyermekrészlegén.

További információk olvashatóak a Cselekvő Fehérvár Facebook-oldalán

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.