Ma Helga névnap van.
2025. 10. 04., szombat
Székesfehérvár most: 5°C, tiszta égbolt

Jóslás helyett lopás

Három nővel szemben folytat lopások elkövetése miatt büntetőeljárást a Sárbogárdi Rendőrkapitányság. A 83 éves szigetszentmiklósi, az 51 éves dunaújvárosi és a 35 éves fóti nőt egy 30.000.- Ft-os lopással és egy lopási kísérlettel gyanúsítják a sárbogárdi nyomozók. Az eddig beszerzett adatok alapján megállapítást nyert, hogy a trió legidősebb tagja bekéredzkedett dolgát elvégezni egy 79 éves kislóki asszonyhoz – míg két társa a ház előtt várta a kocsiban -, majd ezt követően megkérte az idős nőt, hogy mutassa meg neki a tenyerét, hogy jósoljon belőle.

Közben megtakarított pénze után érdeklődött, és amikor a sértett elővette 30.000.- Ft-ját, azt és egy darab papírt elkért tőle, és annak látszatát keltette, hogy a bankjegyeket becsomagolja. Ezt követően a köteget az ágyon található párnára tette, majd közölte az asszonnyal, hogy az ágyat simogassa meg, és így szerencséje lesz. Ezt követően beült társai mellé az autóba, majd elhajtottak. A sértett csak visszatérve a lakásba vette észre, hogy a párna alatt lévő papír üres, abból hiányzik a pénze. Németh-Kész Mónika szóvivő elmondta honlapunknak, hogy megállapítást nyert az is, hogy a három asszony még szintén ugyanezen a napon egy rétszilasi házba is bement, majd addig, amíg az ott lakó idős férfi a WC-n tartózkodott, a házban kutatást végeztek. Mivel azonban megzavarták őket, üres kézzel távoztak a házból. Szemtanúknak sikerült feljegyezniük annak a szürke Suzukinak a rendszámát, amivel a tolvajok elmenekültek. Messzire azonban nem jutottak, mert a bejelentéseket követően a Sárbogárdi Rendőrkapitányság Ügyelete értesítette a környező kapitányságokat a keresett autóról, és a benne ülő három nőről, és a triót Mezőfalván elfogták a rendőrök. Mind a hárman gyanúsítottként lettek kihallgatva a lopási ügyekben. A 35 éves nő előzetes letartóztatásban van, a 83 éves asszony házi őrizetben, míg az 51 éves nő szabadlábon védekezik. Mint az az eljárás során kiderült, a hármas korábban az ország több településén is követett el hasonló módon bűncselekményeket. A sárbogárdi nyomozók ugyanis felvették a kapcsolatot más megyei rendőrhatóságokkal, ami alapján terhelő adatok merültek fel arra, hogy a hármas követett el lopásokat Várpalotán, Gyöngyösön, Gyömrőn, Mosónmagyaróváron, Rétságon, valamint Szentendrén is. Azonban valószínűsíthető, hogy ezeken kívül, jártak még más településeken is.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.