Református jótékonysági bált tartottak Gárdonyban. A szervezőknek a rendezvénnyel többes szándékuk volt: egyrészt az „antivilágban” élő hagyományt szerették volna újraéleszteni, másrészt a református közösségbe való tartozás tudatát akartak megrősíteni, s emellett még a gyülekezeti házuk megépítésének terve is ott lebegett szemeik előtt.
“A fentiek szempontjából is sikeresnek mondhatjuk bálunkat: a meghitt-jó hangulat volt/lesz az ösztönző tény arra, hogy a ránk következő években is rendezzük hasonló alkalmakat.” – nyilatkozták honlapunknak a szervezők – “A valamivel több, mint kettőszázezer tiszta „bevétel” pedig szintén erre bátorít minket.” A lelkipásztor ezúton is szeretné köszönetét kifejezni mindazoknak, akik segítették a bál létrejöttét: Tényiné Gölöncsér Évának, ötletgazda-főszervezőnek, aki hihetetlen lelkesedéssel tervezett/szervezett; Magyar Árpádnénak, aki szinte „főállásban” kutatta fel a bál tombola-támogatóit; köszönöm a támogatók önzetlen adományait és azoknak, akik eljöttek és ezzel támogatták gyülekezeti házunk építését. “Kimondhatatlanul hálás vagyok az alkalmon fellépő művészeknek: Jónás Krisztina operaénekesnek, az „acélos hangú magyar szoprán”-nak, és Kelemen István színművésznek. Köszönöm a Ponty Étteremnek a szenzációs vacsorát, és azt, hogy ott rendezhettük meg bálunkat.” – mondta az atya, aki megígérte: “Jövőre az új gyülekezeti házban bálozunk!”