Ma Helga névnap van.
2025. 10. 03., péntek
Székesfehérvár most: 7°C, tiszta égbolt

Jövőre új alkotmánya lesz az országnak

„Jövőre új alkotmánya lesz az országnak, a jelenlegi alaptörvény nem méltó hozzánk.” – mondta Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, a Déri téri Szent István domborműnél tartott augusztus 20-ai megemlékezésen. A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint azzal, hogy az alkotmányozó többségű országgyűlés megalkotta a kettős állampolgárságról szóló törvényt, „István királyunknak így az államalapítás ünnepén elmondhatjuk (…), egyik politikai testamentuma megvalósulni látszik”.

„Trianon óta nem volt példa arra, hogy aki a magyar nemzethez tartozónak érzi magát, az állampolgári közösséget is vállalhatja, úgy is, ha nem él itt.” – mondta a politikus. Kósa Lajos emlékeztetett rá, hogy az országgyűlés a mostani felhatalmazással nem is kezdhetett mást, mint hogy a legfontosabb alapkérdéseket rendbe tegye a kettős állampolgárságtól a Trianon-törvényen, a nemzeti összetartozáson át az új alkotmányig. Utóbbinak kialakult a működési rendje, amelybe széles alapokon vonják be mindazokat, akik részt kívánnak venni a folyamatban. A szándékokban a paletta széles: „a Szent Korona-tantól, a szociális-emberi jogok rögzítésén át, a rendkívül szokatlan emberi magatartás alap emberi jogként való feltüntetéséig” – tette hozzá. Megjegyezte: Szent István ünnepe ma nem az alkotmány ünnepe, de van egy alkotmányozási kényszer. A választók ugyanis alkotmányozó felhatalmazást adtak az országgyűlésnek, s ha ez a többség ezzel nem tud élni, a nemzet ezt a munkát soha nem tudja elvégezni – nyomatékosította Kósa Lajos.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.