Ma Luca névnap van.
2025. 12. 23., kedd
Székesfehérvár most: 3°C, erős felhőzet

Karsai sima hazai győzelemre számít

Karsai László, a népszerű „Sunyi” okos passzaira,nyesett szögleteire, szabadrúgásaira máig könnyes szemmel emlékeznek a Videotondrukkerek. A hajdani kiváló irányító szintén az MTK-ban kezdett el futballozni,ám karrierje Székesfehérváron bontakozott, majd teljesedett ki. A Vidi egykori népszerű 10-es számú játkosa idén ünnepelte 60.születésnapját, amelynek apropóján a tavaszi szezonban ő végezte el a FehérvárFC-MTK mérkőzés kezdőrúgását.

A mostani meccs előtt honlapunknak nyilatkozva elmondta: „Elöljáróban annyit, hogy sima fehérvári győzelmet várok. Az MTK-nál leginkább azt tetszik, hogy kevés külföldit alkalmaz, inkább a fiatalokatfavorizálja. Mivel a nyár nagy részét Balatonalmádiban töltöttem, nem vagyoktúlzottan képben. A magyar focival kapcsolatban azt látom, hogymindenekelőtt gyorsaságban vagyunk lemaradva a nemzetközi szinttől. Sajnos, ez igaz a Vidire is, ám az utánpótlásnevelés megújulás miatt mégis bízom a fehérvári futball szebb jövőjében, s mintmondtam, magabiztos Vidi sikerre számítok az MTK ellen.”

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.