Ma Ábrahám névnap van.
2026. 08. 16., vasárnap
Székesfehérvár most: 25°C, erős felhőzet

Kegyeleti napok – temetői szolgáltatások Székesfehérváron

Ebben az esztendőben is számos ingyenes szolgáltatással segítik Székesfehérváron azokat, akik az önkormányzati tulajdonú temetőkbe látogatnak, hogy megemlékezzenek a szeretteikről. Folyamatosan közlekedik az elektromos kisbusz a Béla úti temetőben, és különös hangsúlyt fektet a Városgondnokság a biztonságra, a közterület-felügyelőkkel, a rendőrökkel és a polgárőrökkel közösen.

Az Önkormányzat tulajdonában álló és a Városgondnokság kezelésében lévő temetőkertek
– október 30-ig 7 és 19 óra között,
– október 31-én, november 1-jén és november 2-án 7 és 21 óra között,
– november 3-án 7 és 19 óra között,
– november 4-től – február 28-ig 7 és 17 óra között tartanak nyitva.
Ezek érintik a Béla úti, a Csutora, a Hosszú-, a Szedreskerti, a Fecskeparti, a Sóstói rk., a Börgöndpusztai és a Kisfaludi sírkertet. A Béla úti köztemető területén az ingyenesen használható, elektromos hajtású kisbusz november 1-jén és november 2-án, pénteken és szombaton 9 órától 17 óráig folyamatosan közlekedik, igazodva mind a két napon a KNYKK 26-os és 31-es autóbusz-járataihoz, és segítve a temetőkert látogatóit a sírhelyek felkeresésében. A szokásosnál jóval erősebb gyalogos forgalom miatt november 1-jén és november 2-án kizárólag reggel 7 és délelőtt 11 óra között hajthatnak be gépjárműveikkel a mozgásukban korlátozottak, valamint azok, akik idős, beteg hozzátartozóikat szállítják. Ezen időpont után gépjárművel tilos lesz behajtani a Béla úti temetőbe. A sírkertben felállított kopjafánál a másutt nyugvó szeretteikről megemlékezők gyertyát gyújthatnak, és elhelyezhetik a kegyelet virágait. A Városgondnokság ebben az esztendőben is különös hangsúlyt fektet a temetők védelmére, a lopások megelőzésére a rendőrökkel, a közterület-felügyelőkkel és polgárőrökkel közösen. A temetőkertek nyugalmát, az általános rendet a temetőellenőri szolgálat, a Városgondnokság rendészeti szolgálata biztosítja. A Városi Polgárőrség a sírkertek területén, valamint a parkolókban folyamatosan jelen lesz. A kegyeleti napok alatt a Székesfehérvári Rendőrkapitányság járőrei is fokozott ellenőrzéseket végeznek, valamint segítenek a megnövekedett személy- és gépjárműforgalom irányításában. A Városgondnokság arra kéri a temetőkbe látogatókat, hogy aki teheti, gyalogosan vagy tömegközlekedési eszközzel érkezzen. A méltó és kegyelet teljes megemlékezés és a látogatók nyugalma, biztonsága érdekében – az esetleges üzemzavarok elhárításán kívül – a temetőkertekben október 28-a és november 3-a között tilos a vállalkozásszerű munkavégzés. A temetői látogatások alkalmával érdemes ellenőrizni a sírhelyek rendelkezési jogának érvényességét, amelyet a Városgondnokság Béla úti temető főbejáratánál lévő Temetőüzemeltetés ügyfélszolgálati irodájában, ügyfélszolgálati időben lehet meghosszabbítani. A rendelkezési jog lejárati ideje a sirhelykereso.varosgondnoksag.hu címen is ellenőrizhető.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.