A fehérvárcsurgói Károlyi Kastély hagyományos sorozata, a “Zene és festészet” ezen a nyáron is érdekes programot kínál vendégei számára. Augusztus 27-én, pénteken Szakszon Imre kiállításának megnyitójára várják az érdeklődőket. A kiállítás a budapesti Ari Kupsus Galéria jóvoltából kerül megrendezésre, és 19 óra 30 perctől látható a kastély kiállítótermeiben. A fiatal festőművész Nyíregyházán született, felsőfokú tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Egyetemen Nagy Gábor tanítványaként végezte.
„Képépítő törekvésének számomra talán az egyik legfontosabb eleme, egyfajta hely vagy tér kereső magatartás – és ennek megfelelő képi rendszer – , ami színtere lehet annak a meditáló, kutató, önelemző folyamatnak, amely piktúráját jellemzi. Szikár, fanyar színhasználata is egy folyamatos befelé forduló, önvizsgálatra utaló döntés.” /Nagy Gábor, Munkácsy-díjas festőművész/ Szakszon Imre kiállításának megnyitóját követően, 20 órakor kerül sor a “Bouffil” klarinét trió koncertjére a kastély kápolnájában. A klarinét trió tagjai: Horváth László, Pàpai Ákos és Charles Dallaire. A műsorban Bach, Mozart és Bouffil művei csendülnek fel.