Ma János névnap van.
2025. 12. 27., szombat
Székesfehérvár most: -0°C, tiszta égbolt

Kiállítások és kézműves foglalkozás a Vörösmarty Mihály Könyvtárban

Három helyszínen, kiállításokkal és kézműves foglalkozással várja látogatóit az elkövetkező napokban a Vörösmarty Mihály Könyvtár. A Széna téri Tagkönyvtárban Jankovich Ferenc könyveiből, a Budai úti Tagkönyvtárban Juhász Katalin foltvarról munkáiból nyílt tárlat. A Márton-napi hagyományok a Pedagógus Klub csütörtöki alkotódélutánján elevenednek meg.


Két új kiállítás nyílt a Vörösmarty Mihály Könyvtár tagkönyvtáraiban. A november hónapban született Jankovich Ferenc emléke előtt tisztelegnek a Széna téri Tagkönyvtárban azzal a november végéig látható tárlattal, amely jól tükrözi, hogy költői életművét prózai alkotásainak gazdag sora – társadalmi és történelmi regények, háborús napló, memoár, népszerű irodalomtörténet és műfordításai – teszi teljessé. A Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, műfordító 1907. november 29-én született Székesfehérváron. Születésének évfordulóján idén is irodalmi esttel és koszorúzással emlékeznek majd rá december 2-án, hétfőn 17 órakor. Új kiállítással várja olvasóit a Budai úti Tagkönyvtár is, ahol Juhász Katalin foltvarró mutatja be legújabb alkotásait. A foltvarrással több mint negyed évszázada foglalkozó kézműves ágytakarói, párnái, egyedi táskái és otthont díszítő kellékei a hónap végéig, november 30-ig színesítik a tagkönyvtár tereit. Az alkotás örömét nemcsak könyvekben és használati tárgyakban csodálhatják meg, hanem át is élhetik mindazok, akik részt vesznek november 7-én a Vörösmarty Mihály Könyvtárban működő Pedagógus Klub következő eseményén. Csütörtökön 16 órától Márton-napi kirakót, szalvétatartót és pálcás bábokat készíthetnek az érdeklődők a könyvtár Pedagógia részlegén, az Oskola u. 7. szám alatt. A könyvtárakba minden érdeklődőt szeretettel és sok-sok olvasnivalóval várnak!

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.