Ma Karácsony névnap van.
2025. 12. 25., csütörtök
Székesfehérvár most: 2°C, szórványos felhőzet

Kicsik és nagyok együtt a kosárpályán: karácsonyi dzsemborit rendezett az Alba Fehérvár

Zsákoló- és dobóversenyekkel, ügyességi feladatokkal várták az Alba Fehérvár utánpótláscsapatait a karácsonyi dzsemborira, ahol a kicsik nagy örömére a felnőtt csapat tagjai is megjelentek, sőt, autogramot is lehetett tőlük kérni.

Labdapattogástól, gyerekzsivajtól és persze szurkolástól volt hangos csütörtök kora este a Gáz utcai kosárlabdacsarnok, ahol karácsonyi találkozóra, közös játékra várta összes sportolóját az Alba Fehérvár. A mókák sora már délután megkezdődött a legkisebbek sorversenyeivel, aztán háromnegyed négy tájban az edzők a parkett közepére terelték a kisebbeket és a nagyobbakat, s megérkeztek a felnőtt kosárcsapat játékosai is, hogy elkészüljön a klub sportolóinak összetartozását jelképező fotó. Nem volt egyszerű feladat, hogy mindenki ráférjen a képre, de végül sikerült a mutatvány, elkészülhetett a kordokumentum. A játékosokat és az összejövetel minden résztvevőjét Simon Balázs, az Alba Fehérvár ügyvezetője, sportigazgatója köszöntötte: „Jó látni, hogy ilyen sokan vagytok! A karácsonyi időszak elsősorban arról szól, hogy mindenki a családjával legyen, de azt gondolom, így együtt is egy nagy család vagyunk. A célunk az, hogy nálunk mindannyian otthon, egy igazi családban érezzétek magatokat!” – fogalmazott a sportigazgató, majd hozzátette: „Ti vagytok a jövő, s titeket látva ez a jövő fényes lesz!” Székesfehérvár önkormányzata nevében Horváth Miklós Csaba alpolgármester köszöntötte a dzsembori résztvevőit, aki tolmácsolta dr. Cser-Palkovics András polgármester karácsonyi jókívánságait, és megköszönte az edzők, szakvezetők és persze a játékosok egész éves munkáját. Az ünnepi köszöntők után aztán ismét a mozgás, a vidámság vette át a főszerepet, megkezdődtek az all star csapatok mérkőzései, valamint a dobó- és zsákolóversenyek. Hatalmas élmény volt a kicsik számára, hogy a nagy csapat „kétméteres óriásaival”, többek között Krivacevic Márkóval, Osztoics Milánnal, vagy éppen Kertész Dáviddal egy csapatban játszhattak. Szemmel láthatóan nem zavarta őket, amikor a játék közben szembetalálták magukat a „tornyokkal”, ügyesen kicselezték őket, vagy továbbpasszolták a labdát jobb pozícióban lévő társaiknak. Közben persze a gyerekek megrohamozták a pálya szélén ücsörgő Vojvoda Dávidot, Jeriah Horne-t és társaikat, hogy autogramot kérjenek az albás pólóikra. Ez az este, bátran leszögezhetjük, a gyermekek számára felért egy igazi karácsonyi ajándékkal. Sőt, talán annál is többet jelentett, mert az élmény örökre velük marad.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.