Ma Dezső névnap van.
2026. 05. 23., szombat
Székesfehérvár most: 15°C, borús égbolt

„Kivirágzik” a Táncház vasárnap

Ismét táncos jókedvvel telik meg a Malom utcai Táncház október 4-én, vasárnap: immár nyolcadik alkalommal rendezi meg az Alba Regia Táncegyesület a Mezőföld Virágai Szólótáncversenyt, amelyen a közép-dunántúli régió gyermek-, ifjúsági- és felnőtt csoportjainak táncosai mutatkoznak be négy korcsoportban, egyéni és páros kategóriában. A megmérettetésre 37 produkció, 60 táncos jelentkezett.A versenyprogram, amely mindenki számára ingyenesen megtekinthető, 11 órakor kezdődik.

Az Örökség Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Népművészeti Egyesület támogatásával megvalósuló verseny elsődleges célja elősegíteni a korosztályok találkozását, illetve bemutatkozási lehetőséget teremteni a különböző táncműhelyeknek – legyenek azok művészeti iskola keretében működők, avagy más amatőr közösséghez tartozók -, hogy a táncosok felmérhessék, hol is tartanak, milyen színvonalat képvisel a tudásuk.

A versenyen a közép-dunántúli régió gyermek-, ifjúsági- és felnőtt tánccsoportjainak táncosai vesznek részt, akik négy korcsoportban – 10 évesnél fiatalabb, 11-14 éves, 15-18 éves, valamint 18 év felettiek -, két kategóriában, egyéniben és párosban mutatkoznak be a közönség és a zsűri előtt. Ebben az évben 68 produkció, összesen 103 táncos jelentkezett a versenyre, amelyet ingyenesen lehet megtekinteni március 23-án, szombaton a Táncházban. Hazai versenyzőkért is izgulhatunk, hiszen a fellépők között természetesen ott lesznek az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola gyermekei is.

A szervezők nem írtak elő kötelező táncanyagot a jelentkezőknek, így csak egy produkciót kell eltáncolni, melyet a magyar nyelvterület bármely dialektusából választhattak a résztvevők. A koreográfiák két percesek lehetnek (kivéve a 10 év alattiaknál, ott 1,5 perc az előírt). A táncosok produkcióit az Alba Regia Táncegyüttes zenekara, a Galiba zenekar kíséri a bemutatón.

A versenyszámokat kéttagú zsűri értékeli vasárnap: Strack Orsolya néptáncpedagógus, Örökös Aranygyöngyös Táncos, a Népművészet Ifjú Mestere, az Állami Népi Együttes egykori táncosa és Sikentáncz Szilveszter néptáncpedagógus, Örökös Aranysarkantyús táncos, Népművészet Ifjú Mestere, a Kárpátalja Néptáncegyüttes művészeti vezetője, az Állami Népi Együttes egykori táncosa és az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület elnöke személyében. Ők döntenek arról, hogy kik kapják a „Mezőföld Virága” szólótáncos díjakat. A versenyen külön elismerésben részesülnek a legjobb mezőföldi előadók.

A verseny szünetében, amíg a zsűri döntést hoz a díjazottakról, Chifor Lénárd, az Alba Regia Táncegyüttes táncosa és a Galiba zenekar hívja majd táncházba a jelenlévőket.

A rendezvény résztvevőinek biztonsága érdekében a szükséges járványügyi óvintézkedéseket betartjuk.

A program a Csoóri Sándor Alap támogatásával valósul meg.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.