Ma Petra névnap van.
2025. 10. 03., péntek
Székesfehérvár most: 6°C, kevés felhő

Kóger Dani eligazolt

A Sapa Fehérvár AV 19 fiatal, tehetséges csatára, Kóger Dániel a tengerentúlra, a Laredo Bucks csapatához szerződött, így immár biztosan kijelenthető, hogy a 21 éves támadó a 2010-2011-es szezonban nem a fehérvári csapatot erősíti. – A szurkolók egyik kedvence a kanadai CHL-be igazolt, s remélhetőleg nagyobb szerencsével jár, mint egy éve, amikor nagy reményekkel indult az USHL – United States Hockey League – bajnoki címvédője, az elismerten a legjobban menedzselt csapat, az indianapolisi Indiane Ice gárdájához.

– Amely ráadásul a második legrangosabb tengeren túli juniorbajnokságban szerepelt. ám ajánlat híján Dani rövidesen ismét Fehérváron játszott. Csakhogy ezúttal már a felnőttek között az EBEL-ben, ahol első felnőtt bajnokiján góllal debütált. Végül az osztrák bajnokság elmúlt idényében 40 mérkőzésen 7 gólt és 9 gólpasszt jegyezhettünk fel a neve mellé, míg a rájátszásban mind az öt meccsen segítette csapatunkat. Ahogy arról korábban a jegkorong.blog.hu is beszámolt, a támadónak több ajánlata is volt, hiszen a Volán mellett egy német másodosztályú csapat is képben volt – a Lausitzer Füchséhez próbajátékra is elutazott Dani -, sőt felröppent, hogy a Ferencváros érdeklődik iránta, de már ekkor tudni lehetett: komoly az érdeklődés a tengerentúli Central Hockey League-ből is. A német próbajáték olyannyira jól sikerült, hogy a a weisswasseri csapat szerződést is ajánlott tehetségünknek, aki akkor így nyilatkozott: – Tájékoztattam Ocskay Gábort, hogy több ajánlatom is van, megfontolom, melyiket választom. A fehérvári klub azt kérte, július 6-ig döntsem el, maradok, vagy megyek. Akkor találkozom a szakosztály-igazgatóval, addig megszületik döntésem. A német csapatnál is választ kértek, de azt a lehetőséget lemondtam, és az is biztos, idehaza egyelőre csak nevelőegyesületem jöhet szóba. A tengerentúli lehetőségről Dani ennyit mondott: – Még egyszer kipróbálnám magam Amerikában, hátha feljebb tudom küzdeni magam a CHL-ből. Beszéltem Mihály Árpáddal, ez a liga nagyjából az ECHL-lel van egy szinten, amely az NHL és az AHL után a harmadik legnívósabb versengés odaát. Ráadásul a Laredo remek kapcsolatokat ápol ECHL- és AHL-csapatokkal, ha náluk maradandót alkotok, tudnak segíteni az előrejutásban. Döntésemben nem a pénz fog motiválni, bár igen jó szerződést ajánlottak a Bucksnál. De meg kell mondanom, a Fehérvár is korrekt ajánlatot tett. Ha a tengerentúlon folytatom, akkor a lehetőség miatt döntök emellett. Azt is tudom, hiába küldtek konkrét egyéves szerződést, ha nem teljesítek megfelelően, úgyis elküldenek szezon közben, ugyanúgy, mintha próbajátékon lennék. Ma már tudjuk: Dani belevág a kalandba, s természetesen sok sikert kívánunk további pályafutásához.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.