Ma Jeromos névnap van.
2025. 09. 30., kedd
Székesfehérvár most: 7°C, tiszta égbolt

Kölyök bajnokság: A hetedik helyre futottunk be

Ahhoz képest, hogy az előző szezonban ezüstérmet ünnepelhetett kölyökcsapatunk, kissé csalódást jelent az idén elért hetedik helyezés, ami elsősorban a helyosztókon történt kisiklások miatt alakult így. Miután a Sapa Fehérvár AV 19 kölyökcsapata az alapszakaszt az ötödik helyen zárta, a középszakaszban a negyedik MAC Népstadion A-val kellett megmérkőznie a két győzelemig tartó ütközetben.

Itt azonban a szerencse ugyancsak elpártolt a mieinktől, hiszen összesítésben 2-0-al a fővárosiak jutottak tovább, bár legyünk igazságosak: a MAC az alapszakaszban is oda-vissza legyőzte Szongoth Kristóf tanítványait, így valahol papírforma-továbbjutás született. Ezek után maradt az 5-8. helyért való küzdelem, amely szintén valamelyik fél második győzelméig tartott. Itt a megyei rivális Dunaferr SE ellen kellett játszani kölykeinknek, s a kettős vereség már csak azért is meglepő, mert az alapszakaszban előbb 5-2-re győztünk az újvárosiak ellen, majd a versenybíróság döntése nyomán a „visszavágót” 0-5-el abszolváltuk.A 7-8. hely megszerzéséért viszont már nem volt pardon: a Sapa Fehérvár AV 19 előbb 7-1-re, majd 4-0-ra ütötte ki az Újpest B csapatát, amelyeknek a jegyzőkönyveivel még adósak vagyunk.Íme:KÖLYÖK BAJNOKSÁG, 7-8. HELYÉRT, 1. MÉRKŐZÉS:SAPA FEHÉRVÁR AV19 – ÚJPESTI TE B 7-1 (1-0, 3-0, 3-1) – 1-0Székesfehérvár, Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, vezette: Árkovics Miklós, Pál Lajos.SAPA FEHÉRVÁR AV 19: Bors, Hajdu (kapusok) – Szűts, Kelemen, Nyuli, Orosz, Lencsés, Szabolcs, Baranyai, Jánossy, Szaller, Prácser, Szalai, Szakácsi, Balogh, Lakatos, Szita, Takács. Vezetőedző: Szongoth Kristóf.ÚJPESTI TE B: Soós (kapus) – Botond, Belcsik, Wende, Váradi, Nagy, Gerencsér, Sarcia, Katona, Zsigmond, Bödök, Sebestyén, Mészáros, Márkus, Czakó, Pintér, Bálint. Vezetőedző: Markó István.Kiállítások: 45 ill. 45 percGólok:08:46 1:0 Sapa Fehérvár AV19 gól: Lakatos Dániel (Nyuli Zsombor)22:22 2:0 Sapa Fehérvár AV19 gól: Nyuli Zsombor (Szűts Balázs)31:04 3:0 Sapa Fehérvár AV19 gól: Szaller Márk 33:01 4:0 Sapa Fehérvár AV19 gól: Szabolcs Áron (Prácser Ádám)40:59 5:0 Sapa Fehérvár AV19 gól: Nyuli Zsombor (Szaller Márk, Szűts Balázs)53:46 6:0 Sapa Fehérvár AV19 gól: Szalai Csongor (Prácser Ádám)54:36 7:0 Sapa Fehérvár AV19 gól: Lencsés Ákos (Szabolcs Áron)57:30 7:1 Újpesti TE B gól: Belcsik BenceKÖLYÖK BAJNOKSÁG, 7-8. HELYÉRT, 2. MÉRKŐZÉS:ÚJPESTI TE B – SAPA FEHÉRVÁR AV19 0-4 (0-1, 0-2, 0-1) – 0-2Újpesti Jégcsarnok, vezette: Sós Zoltán, Gangel László.ÚJPESTI TE B: Soós (kapus) – Bödök, Botond, Belcsik, Gerencsér, Zsigmond, Sarcia, Nagy, Kováts, Szlépka, Sebestyén, Pintér, Mészáros, Krivi, Bálint, Márkus. Vezetőedző: Mihály Jenő.SAPA FEHÉRVÁR AV 19: Hajdu (kapus) – Szűts, Kelemen, Nyuli, Szabolcs, Szita, Jánossy, Szaller, Prácser, Balogh, Lakatos, Szakácsi, Antal, Szalai, Mányok, Baranyai, Takács. Vezetőedző: Szongoth Kristóf.Kiállítások: 8 ill. 22 percGólok:02:01 0:1 Sapa Fehérvár AV19 gól: Balogh Bence 23:19 0:2 Sapa Fehérvár AV19 gól: Nyuli Zsombor 25:47 0:3 Sapa Fehérvár AV19 gól: Balogh Bence 56:50 0:4 Sapa Fehérvár AV19 gól: Szakácsi Ákos (Lakatos Dániel)A Sapa Fehérvár AV 19 kölyökcsapatának eredményei, mérlege az alapszakaszban:Sapa Fehérvár AV19 – Újpesti TE A 4:7 (0:3, 2:3, 2:1)Sapa Fehérvár AV19 – MAC Népstadion A 3:8 (1:0, 1:4, 1:4)Sapa Fehérvár AV19 – Újpesti TE B 4:0 (2:0, 1:0, 1:0)Zalai Titánok – Sapa Fehérvár AV19 8:0 (1:0, 3:0, 4:0)Sapa Fehérvár AV19 – Dunaferr SE 5:2 (1:1, 1:1, 3:0)Újpesti TE A – Sapa Fehérvár AV19 5:3 (1:0, 1:2, 3:1)SC Csíkszereda – Sapa Fehérvár AV19 2:6 (0:0, 1:4, 1:2)MAC Népstadion A – Sapa Fehérvár AV19 5:2 (0:1, 3:0, 2:1)Újpesti TE B – Sapa Fehérvár AV19 0:11 (0:4, 0:2, 0:5)Sapa Fehérvár AV19 – Zalai Titánok 3:4 (1:3, 0:1, 2:0)Sapa Fehérvár AV19 – SC Csíkszereda 8:4 (1:1, 5:2, 2:1)Bp. Sztárok SE – Sapa Fehérvár AV19 5:3 (2:1, 1:2, 2:0)Sapa Fehérvár AV19 – Bp. Sztárok SE 2:2 (0:1, 1:1, 1:0)Dunaferr SE – Sapa Fehérvár AV19 0:5 versenybíróságMérleg: 14 mérkőzés: 6 győzelem, 1 döntetlen, 7 vereség, 60-52 gól, 14 pont, 5. helyezés.A Sapa Fehérvár AV 19 kölyökcsapatának eredményei a középszakaszban:MAC Népstadion A – Sapa Fehérvár AV19 3:2 (2:0, 1:1, 0:1) – 1:0Sapa Fehérvár AV19 – MAC Népstadion A 1:4 (1:1, 0:1, 0:2) – 0:2Mérleg: 2 mérkőzés: 2 vereség.5-8. helyért:Sapa Fehérvár AV19 – Dunaferr SE 1:5 (0:1, 0:3, 1:1) – 0:1Dunaferr SE – Sapa Fehérvár AV19 6:5 (1:2, 3:0, 2:3) – 2:07-8. helyért:Sapa Fehérvár AV19 – Újpesti TE B 7:1 (1:0, 3:0, 3:1) – 1:0Újpesti TE B – Sapa Fehérvár AV19 0:4 (0:1, 0:2, 0:1) – 0:2

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.