Ma Dezső névnap van.
2026. 05. 23., szombat
Székesfehérvár most: 16°C, borús égbolt

Komáromi Péter lett a Diáktanács elnöke

Tegnap délután online Tisztújító Közgyűlést tartott a Székesfehérvári Diáktanács: az elnöki tisztet a 2020/21-es tanévben Komáromi Péter, a Kodolányi János Gimnázium diákja látja el. Az alelnökök Füreder Balázs, Harkányi Donát és Csüri Bence Ferenc lettek.

Tegnap délután online tartották a Székesfehérvári Diáktanács tizedik Tisztújító Közgyűlését az oktatási intézmények által hivatalosan delegált tagokkal. Az ülésen egy elnököt és három alelnököt választottak – egy közülük a Székesfehérvári Szakképzési Centrum, egy a tankerület által fenntartott oktatási intézményeket és egy a magán vagy egyházi fenntartású iskolákat képviseli.

A rendhagyó módon megrendezésre került eseményen a diákokat Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte: bevezető mondatai között hangsúlyozta, hogy a diákszervezet mindenkori feladata, hogy a programok szervezése mellett hidat képezzen az intézmények diákjai és az önkormányzat között. A különleges évben sok mindent az online térben kell ugyan átélni, de remélhetőleg mihamarabb személyes találkozóra is sor kerül majd, mondta az alpolgármester.

Az elnökjelöltek előzetesen kampányvideókat tettek közzé a Diáktanács Facebook-oldalán. Ezeket a kisfilmeket a tisztújításon is bemutatták, és kiegészítették néhány mondattal. Füreder Balázs (Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskola) a csapatmunkát és az aktivitást hangsúlyozta; Harkányi Donát (Vasvári Pál Gimnázium) a rendkívüli helyzetben többek között egy online fórumot javasolt, és a társadalmi felelősségvállalás diákok közötti erősítését; Komáromi Péter (Kodolányi János Gimnázium) a diákok és az iskolák egymás közötti, illetve a diákok és a város közötti kommunikációját építene, többek között egy új Youtube-csatorna indításával. A titkos szavazás eredményeképpen a legtöbb szavazatot Komáromi Péter kapta.

Az alelnöki posztokat Füreder Balázs, Harkányi Donát, valamint Csüri Bence Ferenc (Ciszterci Szent István Gimnázium) fogják ellátn

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.