Ma Ivó névnap van.
2026. 05. 19., kedd
Székesfehérvár most: 20°C, borús égbolt

Könyvtárba mentem, gyere utánam!

Gombóc Artúrral és remek olvasnivalókkal, bábokkal érkeztek ki tegnap délelőtt a VMK könyvtárosai a Napraforgó táborba. A napközis iskolásoknak érzékenyítő programot tartottak papírszínházzal, zsákbamacskával, bábos játékkal, jógával és sok-sok könyvvel. A szomszéd asztaloknál kézműveskedés folyt, a fák alatt pedig kisálatokkal ismerkedhettek a gyerekek.

Az olvasás iránti érzékenyítő foglalkozást vezettek tegnap délelőtt a Napraforgó Napközis Táborban Németh Szilvia és Varga Judit könyvtárosok. A gyerekrészlegből már jól ismert, népszerű papírszínházban Lázár Ervinnek A kék meg a sárga című meséje alakult előadássá, interaktívan bevonva a kis közönséget is. Mi más lapulhatna a könyvtáras zsákbamacskában, mint könyvek? Lapozgatásra kerültek elő sorra például Az űr, A lovam és én, a Gyerek dinoszaurusz és ősállat enciklopédia, a Mozart és a Hétköznapi csodák című kötetek, amik nemcsak szép képes olvasnivalónak, de remek kihúzni- vagy kihajtanivaló érdekességnek bizonyultak. A bábok koncentrációs játékra hívták a csapatot, és az is kiderült, hogyan lehet együtt jógázni a világlátott békákkal.

A Bregyó közben a könyves foglalkozások mellett kézműves asztalok kínáltak jó időtöltést: Tuba Pálnéval varrogattak, Gelencsér Juliannával nádsípot, míg Gulyás Antallal spatula-repülőgépet készíthettek, a V-61 Alba Regia Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesülete jóvoltából pedig galambokkal és nyulakkal is foglalkozhattak a napközisek.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.