„WTF is LOVE?” – ez a címe a Prospero Színkör új előadásának, amelyet november 15-én pénteken 19 órától mutatnak be a V54 Színház és Kultúrtérben.
Az 1939-ben, Máltán születetett kortárs szerző, Narcy Kalamatta három rövid darabjából „gyúrta össze” új előadását a Prospero Színkör. A szerző mindhármat komédiának nevezi – talán itt-ott lehet nevetni is, de inkább keserű a mosoly. Az est első része egy szatirikus epizód, amelyben két prostituált beszélgetéséből sokat megtudunk a megszállók és megszállottak ambivalens kapcsolatáról és a boldogságról. A második rész az anyai szeretetről szól, de tulajdonképpen a birtokló anyaság paródiája, azt feszegeti, mi a különbség a tökéletes családi kötelék és az őrültség között. A harmadik „felvonás” pedig egy abszurd játék erőszakról és hatalomról, perverzióról és ártatlanságról, ragaszkodásról és elengedésről. A „WTF is LOVE?” című, a szeretet kérdéskörét körbejáró, Micskó Zoltán által rendezett előadásnak november 16-án 19 órától a V54 Színház és Kultúrtér (Várkörút 54.) ad helyet, jegyek a V54 honlapján vásárolhatók. Az előadást 16 éven felülieknek ajánlják! Az előadás egy nappal később, szombaton ugyancsak megnézhető.