A Székesfehérvári Balett Színház előadása nyitotta meg a Kápolnásnyéken megrendezett kortárs táncfesztivált. A „Cafe de la Danse” című kétnapos programsorozaton workshop-ok és közönségtalálkozók is várták az érdeklődőket.
Először hirdettek kortárs táncfesztivált a Fejér megyei Kápolnásnyéken. A rendezők célja az volt, hogy az előadások segítségével átfogó képet nyújtsanak a hazai kortárs tánc világáról. S mit tesz ilyenkor egy újságíró, akit igencsak feltüzel e téma és egyébként is vágyik már egy igazán különleges programra? Átszervezi a pénteki napját, majd fogja a lányát és az édesanyját, autóba ül és irány a „Café de la Danse” fantázianevet viselő minifesztivál! A rendezvényt az idén hároméves Székesfehérvári Balett Színház „Aritmia” előadása nyitotta meg a Halász Gedeon Eseményközpontban. A karantén időszakra utaló, magával ragadó rövid etűd után (amit a családom által képviselt „három generáció” mindegyik tagja valóban élvezett, kiváltképp, mivel az első sorban ültünk, s tőlünk pár méterre táncoltak a művészek, név szerint: Cristina Porres Mormeneo, Dusana Heráková, Fernando Gabriel Luis Luis, Dávid Janík) kötetlen beszélgetés következett Egerházi Attila vezetésével. Bevallom, sajnáltam a Társulat tagjait, hiszen a nézőtér nagy része üres volt (talán a korai időpont miatt, vagy azért, mert sokan nem tudtak a fesztiválról, esetleg oka lehet az augusztus végi utolsó nyaralási hullám – nem tudni…), ám egyáltalán nem látszott rajtuk, hogy ez zavarná őket, s ezt szóban meg is erősítették. 
Aritmia – a Székesfehérvári Balett Színház előadásában Székesfehérvári Balett Színház FB-oldala Boldogan (és persze fáradtan) ültek a székeken a kérdésekre várva, miközben a Harangozó- és Jeszenszky Endre-díjas igazgatójuk / koreográfusuk (aki tavaly októberben Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozata kitüntetésben is részesült) bemutatta őket, mesélt a darabról és a Balett Színházról… – A kezdés tehát remek volt és akkor eldöntöttük, hogy maradunk a nap hátralévő részében is! A fesztivál programjaira előzetesen regisztrálni kellett, s mivel kicsit későn próbáltam helyet foglalni, lemaradtunk a 20 főre korlátozott workshop-ról, amit Keresztes Patrik vezetett a FrenÁk TársulAt képviseletében. Kár, pedig érdekelt volna a teljesen kezdőknek szóló „Bevezetés a kortárs tánc világába”. No, de sebaj, majd jövőre! (Hiszen a tervek szerint „jövőre, ugyanitt…”) A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:https://fmc.hu/2021/08/31/kortars-tancfesztival-a-szekesfehervari-balett-szinhazzal