Ma Júlia névnap van.
2026. 05. 22., péntek
Székesfehérvár most: 24°C, kevés felhő

Körül vagyunk véve robotokkal

A jövő oktatásába, a digitális technológia nyújtotta lehetőségekbe adott széleskörű betekintést a ROBOTEXPÓ, amelyet az Alba Innovár Digitális Élmény- és Oktatási Központ szervezett a MOL Aréna Sóstó Rendezvényközpontban.

A csütörtöki konferencián az előadók a robotikáról, a programozásról, annak az oktatásban, munkában betöltött szerepéről szóltak. Az eseményt záró kerekasztal-beszélgetésen az önkormányzat, a vállalatok, az oktatási intézmények képviselői osztották meg tapasztalataikat, és fogalmazták meg elvárásaikat, a jövőre szóló terveiket.

Az országosan is követendő mintát adó Alba Innovár Digitális Élmény- és Oktatási Központ 2017-es megnyitása óta folyamatosan azon dolgozik, hogy bemutassa és megtanítsa a digitális technológiában rejlő lehetőségeket a diákok és a székesfehérvári munkavállalók körében. A csütörtöki robotikai konferencián a járvány idején is a jövő megalapozásán dolgozó Alba Innovár ismertette a robotika, a programozás, az algoritmikus gondolkodás bevezetésének lehetőségeit az oktatásba. „Joggal lehetünk büszkék az Alba Innovárra, hiszen a három évvel ezelőtti indulása óta egyre szélesebb kört ismertet meg a digitális világgal. A diákokat követően a felnőttképzésben, majd az okostanterem program kidolgozásával már az iskolákban és a pedagógusképzésben is letették névjegyüket.” – kezdte köszöntőjét Székesfehérvár polgármestere. Dr. Cser-Palkovics András szerint a ma fiataljai nem engedhetik meg maguknak, hogy ne legyenek professzionális tudással felvértezve a digitalizáció területén, hiszen a felvételitől a mindennapi életben, a munkaerőpiacon át szükségük van rá. Nem önmagában egy-egy technológiát kell megtanítani a fiataloknak, hanem azt az érzéket, azt a készséget, képességet, hogy egy életen át tanuljanak, mert így lesznek naprakészek. A polgármester kiemelte, Székesfehérvár Önkormányzata ezen az úton halad tovább. Az okostantermek kialakítása a Széna téri iskolában kezdődött, s bár idén egy kicsit megtorpant, de nem áll meg a program: a II. Rákóczi Ferenc iskolában folytatódik majd. Van esély arra, tette hozzá, hogy a KÉPES-program együttműködésében, a vállalatokat, az államot, a tankerületi rendszert és az oktatási intézményeket bevonva 2021-től tovább tudunk lépni, és lehetőség nyílik további iskolákban kialakítani ilyen okostantermeket. Ez a tanárok továbbképzését is jelenti, akik tudatosan használják majd nap, mint nap. A megnyitót követően az Alba Innovár gazdaságfejlesztő képzési programjáról szólt Laufer Tamás. Körbe vagyunk véve robotokkal, avagy „az oroszok már a spájzban vannak” kezdte előadását az Innovár vezetője, kitekintést adva a világban egy-két példa erejéig arra, hogy vannak országok, ahol már a robotok készítik reggelire az omlettet, vagy éppen az érintésmentes moziban teljesítik a nézők kérését. Az Alba Innovár humanoid robotjait pedig arra programozták, hogy figyelmeztessék az érkezőket, ha nem, vagy nem szabályosan hordják a maszkot. Laufer Tamás röviden összefoglalta az eddig megvalósult programokat, valamint szólt arról, hogy a várossal, az itt működő cégekkel és oktatási intézményekkel való együttműködésnek köszönhetően azon dolgoznak, hogy az esélyteremtés jegyében összehangolják Székesfehérvár digitalizációs kultúráját. A Nemzeti Alaptanterv és a digitális világ címmel Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ vezetője, a NAT megújításáért felelős miniszteri biztos tartott előadást. Az alaptanterv egy szemléletváltozáson ment át, amelyben az egyik legfontosabb elem a digitalizáció. Ma már igen korán el kell kezdeni a digitális kultúrával való ismerkedést. A gyerekeket születésüktől kezdve körülveszik a digitális eszközök. Nagyon fontos, hogy már alsó tagozatban elkezdjünk foglalkozni azzal, hogyan kell a megfelelő keretek között használni ezeket. Ez a pedagógusképzésben is komoly feladatot jelent, hangsúlyozta Hajnal Gabriella. A robokonferencia témái között szerepelt továbbá a Digitális Tanterem program, a tehetséggondozás robotversenyekkel, továbbá hasznos szoftverek, megoldások használata a digitális oktatáshoz, de a résztvevők azt is megtudhatták, hogy miként lehet tanítani a járvány után. A programon résztvevők egy bemutató során megismerhették a Széna Téri Általános Iskola által kidolgozott és alkalmazott okosterem Az esemény a Hol a robotok helye? című kerekasztal-beszélgetéssel zárult, amelyen a résztvevők Laufer Tamás témafelvetésére válaszoltak. Dr. Cser-Palkovics András polgármester, Katus István, a Howmet-Köfém Kft. ügyvezetője, Szincsák Attila, a Denso Gyártó Magyarország Kft. ügyvezetője és Gábor Balázs, az Arconic-Köfém Mill Products Hungary Kft. ügyvezetője fogalmazta meg észrevételeit a tavaszi járványidőszak digitális oktatási tapasztalatairól, a robotok szerepéről a vállalatok életében, valamint szóltak a képzésekkel és a munkaerővel kapcsolatos tapasztalataikról is. Abban valamennyien egyetértettek, hogy a robotika megjelenése a gyártósorokon nem az emberek távoltartását a munkától, hanem a kapacitásbővítést, a folyamatos fejlődést, a versenyképesség megtartását szolgálja. Elhangzott, továbbra is nagy szükség van a humán erőforrásra, ám a fejlődéssel, a digitalizációval már más képességekkel rendelkező, az új dolgokra nyitott munkaerőt keres a piac. Ezért is kiemelten fontos a digitális ismeretek elsajátítása iskolás kortól kezdve. A jövő munkavállalóját arra kell megtanítani, hogyan használja a problémák megoldására, egy csoport aktív tagjaként az okos eszközöket, hogy azokkal egy egészet alkotva sikereket érjenek el. Ehhez nélkülözhetetlen az oktatás, a piaci szektor és az önkormányzat együttműködése. Arra a kérdésre, hogy vajon visszatérhetünk-e a régi kerékvágásba a járvány levonulását követően, mindenki nemet mondott. Egyhangúlag álltak ki amellett, hogy nem szabad visszatérni, a tapasztalatokat értékelve kell a jövőt tervezni, hiszen az új dolgok – akár negatívak, akár pozitívak – mindig előremutatnak, fejlődést hoznak.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.