Ma Zénó névnap van.
2025. 12. 22., hétfő
Székesfehérvár most: 4°C, szórványos felhőzet

Közel ezer futó indult a jubileumi X. Cerbona Fehérvár Félmaratonon

Az év egyik legkiemelkedőbb tömegsporteseménye a Cerbona Fehérvár Félmaraton, melyet tizedik alkalommal rendeztek meg április 6-án, vasárnap délelőtt a királyok városában. A rangos és népszerű erőpróba, közösségi rendezvény különböző távjaira összesen közel ezren neveztek. A Zichy ligeti rajtkaputól 10 órakor egyszerre indult el a teljes mezőny, a futókat Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte és biztatta a város nevében.

A hideg, szeles időjárás ellenére is fantasztikus hangulatban telt az idei Cerbona Fehérvár Félmaraton, a város kiemelkedő közösségi és sporteseménye. A jubileumi, tizedik erőpróba különböző távjaira – 7, 14, 21 kilométerre -, valamint a váltóra összesen közel ezren regisztráltak. A versenyzők mintegy 60-70 százaléka Székesfehérvárról és Fejér vármegyéből érkezett, de jöttek az ország más pontjairól és külföldről is, míg a váltóban jellemzően helyi, céges csapatok indultak. A nevezettek mintegy fele a legrövidebb, 7 kilométeres, egykörös távot választotta, és népszerű volt a háromkörös, 21 kilométeres táv is.

Közel ezer futó indult a jubileumi X. Cerbona Fehérvár Félmaratonon

Czettl Andrea, a verseny egyik főszervezője, az Alba Triatlon SE elnöke kérdésünkre úgy fogalmazott, a Cerbona Fehérvár Félmaratont vonzóvá teszi a történelmi Belvárosban és a környező utcákon kijelölt, nagyon szép futópálya, és minden bizonnyal sokaknak számít a pénzdíj is, hiszen Magyarországon ez az egyetlen amatőr futóverseny, ahol jelentős mértékű anyagi elismerésekkel jutalmazzák a legjobbakat. Fontos továbbá, hogy mindig a városhoz köthető szimbólum szerepel az érmeken.

Mintegy negyed órával a start előtt a versenyzők közösen melegítettek be, közben megrendezték a gyermekfutamot is, melynek keretében a Mercure Hotel Magyar Királytól az Országalmáig futottak a résztvevők a Fő utcán és vissza.

A rajt előtt, Székesfehérvár városa nevében Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a résztvevőket a színpadon. Köszönetét fejezte ki a szervezőknek, hogy tizedik alkalommal is sikerült megrendezni a versenyt. Egy nagyváros életéhez hozzátartozik, hogy legyenek nagyszabású utcai futóversenyek, melynek kiváló példája a Cerbona Fehérvár Félmaraton. Az alpolgármester balesetmentes, jó futást kívánt minden résztvevőnek.

Pontban 10 órakor a teljes mezőny egyszerre rajtolt el. A sportolók között voltak egészen fiatalok, felnőttek és idősebbek, babakocsisok, kerekesszékesek és kutyások is. A futópálya a Dózsa György út – Bíróság csomóponttól a Várkörúton, a Rákóczi utcán és a Mátyás király körúton át tartott a Belvárosig, majd az Ybl Miklós és a Mészöly Géza utca, a Ligetsor, a Bregyó köz, illetve a Malom, a Fürdő és a Sár utcák érintésével tért vissza a Zichy ligethez. Az útvonalat a rendőrség és a polgárőrség biztosította.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.