Ma Karácsony névnap van.
2025. 12. 26., péntek
Székesfehérvár most: 1°C, szórványos felhőzet

Különleges program egy különleges időszakban – megnyitotta kapuit a Városháza

A Fehérvári Advent egyik legnépszerűbb, hagyományos programja a Nyitott Városháza, melyre idén is szép számmal érkeztek látogatók. A résztvevők dr. Cser-Palkovics András polgármester és Kulcsárné Németh Mariann idegenvezető részvételével ismerhették meg a város legfontosabb középületének történetét és az itt őrzött, történelmi jelentőségű tárgyakat, ereklyéket. A polgármesteri iroda adventi koszorújának harmadik gyertyáját egy látogatóval közösen gyújtotta meg a városvezető.


A székesfehérvári Városháza hazánk egyik legjelentősebb barokk épülete, melyet évente több alkalommal is megnyitnak a látogatók előtt. A Nyitott Városháza című, idegenvezetéssel is egybekötött programot hagyományosan minden évben megrendezik a Múzeumok Éjszakáján, a Fehérvári Advent idején és alkalmanként a Kulturális Örökség Napjain is.

A méltán népszerű, közösségi, ismeretterjesztő eseményt idén a harmadik adventi hétvége szombatján, két időpontban is megrendezték. Dr. Cser-Palkovics András és Kulcsárné Németh Mariann idegenvezető összesen mintegy száz vendéget fogadtak. „Az advent egy nagyon szép, varázslatos időszaka az évnek! Ilyenkor az emberek szeretik megnézni azokat a különleges helyeket, ahol máshogy tűnik fel minden a szürke hétköznapokhoz képest.” – fogalmazott Székesfehérvár polgármestere.

A program során a részvevők megismerték a Városháza történetét és az építéstörténetét bemutató, emeleti fotósorozatot. Megnézték a Dísztermet, az itt látható történelmi falfeliratokat, az Aranybulla kibocsátását ábrázoló festményt, a Szent Korona és egyéb koronázási jelvények hiteles másolatait, valamint egyéb fontos tárgyi emlékeket és Aba-Novák Vilmos falfestményeit is. Emellett a látogatók számos érdekességet hallottak a királykoronázásokról és az 1938-ban, Székesfehérváron rendezett országgyűlésről.

A városházi ismeretterjesztő séta a polgármesteri irodában zárult, ahonnan páratlan kilátás nyílt az adventi fényekben és hangulatban úszó Városház térre. A program különleges pillanata volt, amikor dr. Cser-Palkovics András a dolgozószobájában egy látogatóval közösen gyújtotta meg az adventi koszorú harmadik gyertyáját. Akinek kedve volt, beleülhetett a polgármesteri székbe is!

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.