Ma Eszter névnap van.
2026. 05. 25., hétfő
Székesfehérvár most: 20°C, borús égbolt

Lánckerék a mandalában

Fekete háttér, arany-ezüts-bronz kontúr, rengeteg apró pötty, s egy kerékpár lánckereke – így mutathatnánk be röviden Vági Edina legtöbb mandala festményét. Mi viszont most nem így teszünk, hanem egy kicsit alaposabban is körülnézünk a Polgárdin élő művész műhelyében.

„Nap mint nap megtapasztalom, hogy a mandala milyen sokat segít az imádságban, a meditációban. Amikor az első mandalát elkészítettem, azonnal rabul ejtett formájával, színeivel. A mandala színei támogatják azt, akihez kerül, ahogyan azok az energiák is, amelyek egy ilyen kép elkészítésekor jelen vannak” – mesélte Vági Edina, akinek nemrég nyílt kiállítása Székesfehérváron, a Civil Központban. A tárlat ugyan a koronavírus-helyzet miatt jelenleg nem látogatható, ám olyan gyönyörű képek kerültek a falakra, hogy az FMC olvasóinak most bemutatunk belőlük párat – s az alkotót. A kiállításon 28 mandala kapott helyet. Nagy részét Edina saját magának készítette, ám akad köztük barátoknak, rokonoknak ajándékozott – s a kiállításra most kölcsön kapott – festmény is.
„Itt van például az unokaöcsémnek, Dienes Milánnak festett mandala, ami azért különleges, mert Milán hatalmas és őszinte szeretettel van mindig irántam. Ezért az ő képe is árasztja ezt a szeretetet, s támogatja őt meghatározó színeivel. A másik, amit kiemelnék, Pataki Gáborhoz kötődik, akitől a mandalafestő asztalomat kaptam. Neki egy igazán szép, színes képet készítettem a negyvenedik születésnapjára, különleges mahagóni kerettel. A kedvencem egyébként az első képem, mely teljesen én vagyok! Bemutatja, ahogyan a sok – sok kis egységből egy nagy kerek egész jön létre. Ez határoz meg engem: több apró készségből, érzésből és tudásból építem, és építettem fel magam. Ez a kép egyben jelképe a festészetemnek is. Az arany és a bronz színek számomra a keménységet és a magabiztosságot sugározzák. Azt, hogy menni kell és tenni azért, hogy az életben mindent elérhessünk, amire vágyunk. Úgy gondolom, mindent feladatot képesek vagyunk elvégezni a tudásunk és az képességeink alapján, csak hinnünk kell benne, s keményen dolgozni érte.” Edina képeinek háttere (többnyire) fekete, mely egyáltalán nem mondható szokványosnak. Mint elárulta: a sötét szín azért jó, mert többrétegű festés esetén kiemeli a mandala mélységét és magasságát. Még akkor is igaz ez, ha épp sötétkék kerül az üvegre. Sokkal intenzívebben szólítja meg azt, aki rápillant: szinte belemerül a mondanivalóba. A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:https://www.fmc.hu/2020/04/18/lanckerek-a-mandalaban-kulonleges-kepek-szuletnek-polgardiban/

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.